Hungarikum falu és a világ legnagyobb flódnija a szigeten

Idén is megnyitja kapuit a Magyarország népi kultúráját bemutató Hungarikum falu a Sziget fesztiválon, ahol a tervek szerint a világ legnagyobb flódnija is elkészül.A Hungarikum falu idei programjai a néphagyomány párosító szokásai köré csoportosulnak: a résztvevők páros táncokat rophatnak, a kézműves műhelyben népi motívumok felhasználásával páros ékszereket készíthetnek, és megismerkedhetnek a levendula tulajdonságaival – közölte a Sziget sajtóirodája az MTI-vel.Az esti táncházban a Poros együttes, a Bartina Táncegyüttes, a Pendelyes Táncegyüttes és a Tanac Néptáncegyüttes húzza a talpalávalót.Akik kedvet kapnak, kipróbálhatják a bigézést, gólyalábazást, Az ugróiskolát és a métát a szentendrei Skanzen segítségével, esténként tűzugrás színesíti a programokat.A tervek szerint a Hungarikum falu tőszomszédságában állítják össze a világ legnagyobb flódniját: a kockákra felszelt darabok egymásra téve a budapesti Parlament épületének magasságát – 96 méter – adják ki. Az eseményen és a rekord hitelesítésében részt vesz Koltai Lajos operatőr, Till Attila műsorvezető és Raj Ráchel tortatervező.

Amerikai-Magyar Hírújság

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*