Szabályozzák kik szállhatnak fel a buszokra

Orbán Viktor aláírta az autóbuszos személyszállítás szolgáltatási feltételeit szabályozó, főbb pontjaiban jövő márciusban életbe lépő kormányrendeletet. A héten közzétett jogszabályról a hetedik paragrafusa miatt számolt be a Hír 24: itt ugyanis előírják, hogy ha az utasok nem férnek fel a szolgáltató szerződés és menetrend szerint kiállított autóbuszára, kik szállhatnak fel először, és kik maradhatnak a megállóban.

Az országos járatok esetében például a tömegből először az előre megváltott és a járatra érvényesített jeggyel, helyjeggyel rendelkezőket kell felengedni. Utánuk „a nagyobb távolságra” utazók kapaszkodhatnak fel a lépcsőn, majd a sorban őket a fogyatékkal élők és a csökkent mozgásképességűek követhetik. És ha még van hely, buszra szállhatnak a kisgyermekesek, majd a bérletesek.

Az országos járatoknál a sorrend kivételes esetekben változhat. Ha olyan busz áll a megállóban, amit felszereltek a fogyatékosok, mozgáskorlátozottak vagy kisgyermekesek fel- és leszállását megkönnyítő berendezéssel, ezeké az utasoké az elsőbbség. Az azonos elbírálás alá eső utasok esetében elvileg az érkezési sorrend dönt, arra azonban nincs válasz, hogy ezt a buszvezető hogyan tartathatja be – írja a cikk nyomán a Népszabadság.

Más szabályok lépnek majd életbe 2013 márciusában a regionális és az elővárosi buszjáratoknál. A felszállás elsőbbsége itt is az előre megváltott jeggyel rendelkezőké, de ezeken a buszokon a bérletesek „előrefuthatnak”, és másodikként juthatnak fel a fedélzetre. A sor végére a fogyatékkal élők, a csökkent mozgásképességűek és a kisgyermekesek kerülnek. Az azonos elbírálás alá esőket, tehát mondjuk a tumultust kihasználva esetleg egymás elé tolakodó kismamákat viszont ezeknél a járatoknál is az érkezés alapján kell sorba állítani.

A helyi buszjáratoknál senki nem kivétel. A kormány rendelete szerint a gyerekkel utazók, idősek, fiatalok, bérletesek elszállításánál a szolgáltatónak kizárólag érkezésük sorrendjére kell tekintettel lennie. De hogy az utasok hol húzhatnak sorszámot, arra a rendeletben nincs válasz. Apró könnyítés, hogy a mozgássérültek, kisgyermekesek felszállását segítő eszközökkel szerelt buszokon éppen úgy él az elsőbbségi szabály, mint az országos járatoknál.

Az utasok felszállási sorrendje nem új dolog, a Volán-társaságok üzletszabályzata eddig is előírta, hogy ha nincs elég férőhely a buszokon minden utas elszállításához, kiket kell előrevenni vagy hátrasorolni.

A rendszer annyiban volt más, hogy a szabályok egységesek voltak. Az országos, a regionális és az elővárosi buszozás között csak az új személyszállítási törvény megszületése óta tesznek különbséget. A sorrend is más volt: a kisgyermekesek, mozgássérültek a Volán-„know-how” szerint mindig elsőbbséget élveznek.

 

hirek.msn.mainap.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*