Új bevetésirányítási rendszer a katasztrófavédelemnél

Új, az országot és a megyéket külön-külön is lefedő, egységes bevetésirányítási rendszer működik a katasztrófavédelemnél, amely káresemények esetén valamennyi tűzoltóság munkáját felügyeli és irányítja.

Az újonnan kiépített informatikai rendszert csütörtökön mutatták be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) budapesti, Mogyoródi úti épületében. Az országos és Pest megyei irányítóközpont működését egy Pest megyei település önkormányzati tűzoltóságára érkezett próbariasztással is illusztrálták. Bérczi László országos tűzoltósági felügyelő újságíróknak elmondta: a rendszer lényege, hogy a 105-ös számra érkező segélykérés a megye katasztrófavédelmi ügyeletére fut be, majd onnan a megyében lévő tűzoltóságok eszközeit és riaszthatóságát látva számítógépes program segítségével a legközelebb lévő őrsöt vagy tűzoltóegységet tudják riasztani, hogy a segítség a lehető legrövidebb időn belül kiérkezzen.

A dandártábornok utalt arra, hogy február 7. előtt a hivatásos és az önkormányzati tűzoltó-parancsnokságokon fogadták a 105-ös számra érkező segélyhívásokat. Ekkor országosan több mint 180 helyszínre futottak be a hívások, riasztáskor csak az adott egységek erőit tudták bevetni, így több időt vett igénybe, ha növelni kellett a beavatkozók létszámát. Az egységesítés, amely a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokságon korábban egy évtizeden át működő rendszeren alapul, két lépcsőben valósult meg: február 7. és március 29. között a 105-ös számra érkező valamennyi segélyhívást átterhelték a hivatásos tűzoltó-parancsnokságokra, majd április 16-tól, vagyis a megyei műveletirányítási központok kialakítása után kezdődött meg a hívások fogadása a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságokon.

A központosítás eredményeként ma már tizenkilenc megyei és egy fővárosi központban fogadják a segélyhívásokat – mondta a főfelügyelő. Hesz József, az OKF központi főügyeleti főosztályának vezetője elmondta: a riasztás elektronikusan érkezik meg a helyi tűzoltóság ügyeletére, kizárva ezzel az adatvesztés, félreértés lehetőségét. Az egyes lépéseket vissza kell igazolni, ezeket a jelzéseket dokumentálják, és valamennyi segélykérő hívást rögzítik. A műveletirányítási térkép megjeleníti a vízvételi helyeket, a tűzoltási és műszaki mentési tervvel rendelkező létesítményeket, a hidakat és felüljárókat, beleértve az esetleges korlátozásokat is, valamint a tűzoltóságokat, rendőrségeket, kórházakat, oktatási intézményeket, és hogy a beavatkozás esetlegesen hány lakost érint.

A rendszer a rádióforgalmazás jeleiből 5-10 másodpercenkénti frissítéssel képes mutatni a riasztás alapján kivonuló egységek helyzetét, így a legrövidebb útvonallal is segíteni tudják a tűzoltókat. A rendszer a tűzoltó-gépjárművek GPS-alapú nyomon követésére is alkalmas lesz, az áttérés még folyamatban van – mondta Hesz József alezredes. Tanka László, az OKF informatikai főosztályának vezetője elmondta, a megyei műveletirányításoknál lecserélték a telefonközpontokat, a rögzítő rendszert, és ezek használatára hatszáz, megfelelő szakmai végzettséggel és sokéves tapasztalattal rendelkező, ügyeleti szolgálatot ellátó hivatásos katasztrófavédelmi szakembert képeztek ki.

Bérczi László országos tűzoltósági felügyelő azt mondta: a rendszer jól illeszkedik az európai uniós forrásból megvalósuló egységes, 112-es segélyhívó rendszer jelenleg is zajló kiépítéséhez, amely alapvetően megyei szintű műveletirányítást céloz meg. Hozzátette: ez a rendszer a katasztrófavédelmi és rendőri erők közös reagálását is lehetővé teszi majd, ezáltal még inkább komplex, átfogó segítséget képes nyújtani az állampolgároknak. Az átállás várhatóan 2013 első felében valósulhat meg.

Amerikai Hírújság / MTI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*