Egy hétig csak palacsintát sütöttek

Több mint egy hétig sült a palacsinta Derekegyházon, a Csongrád megyei faluban ez idő alatt több mint 35 ezer darabot készítettek az édes és sós finomságból.

Sárai Zsolt, a községben immár hatodik alkalommal megszervezett fesztivál szervezője  elmondta, a rekordmennyiségű palacsintához 9 mázsa lisztet, 6 ezer tojást, nyolcszáz liter tejet, 1200 liter szódát, másfél mázsa cukrot, a tésztába és serpenyők kenéséhez pedig száz liter étolajt használtak föl. A palacsinták megtöltéshez elfogyasztott alapanyagokat talán számba sem lehet venni. A hagyományos kakaós, lekváros és fahéjas mellett igazi különlegességek is készültek: például a faluról elnevezett derekegyházi palacsinta, amelynek fokhagymás-kapros tésztájába sajtkrémes-húsos töltelék került.

A falu főterén négy tűzhelynél tizenkét serpenyőt forgattak az önkéntesek. A rekordkísérletbe több százan kapcsolódtak be. A fesztivál minden napján a kistérség egy-egy települését látták vendégül, akik színpadi műsorral mutatkoztak be, és a sütésből is kivették a részüket. Az eredeti tervek szerint szombaton este hatig – összesen 170 órán át – sült volna a palacsinta, ekkor azonban a finomságra éhes vendégek még kígyózó sorokban álltak a tűzhelyek előtt. A szervezők ezért úgy döntöttek, egészen addig folytatják a sütést, amíg el nem fogy az alapanyagul szolgáló tészta, és éhes száj is akad. Sárai Zsolt becslése szerint a tészta éjfélig tart ki, a kisütött palacsinták száma pedig meghaladja majd a 36 ezret. A fesztivál idején a palacsintáknak nem volt megszabott árra, egy becsületkasszát helyeztek ki, amelybe mindenki annyi pénzt dobott, amennyit a derekegyházi hátrányos helyzetű gyermekek nyaraltatására szánt. Több mint egymillió forint gyűlt össze, a gyerekek ebből legalább öt napig táborozhatnak majd.

Amerikai Hírújság/MTI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*