Visszavonulót fújt Arábiai Lawrence

Az Arábiai Lawrence feledhetetlen megformálója, Peter O’Toole brit színész bejelentette, hogy felhagy a színjátszással és visszavonul. Most a memoárjának harmadik kötetét írta. A színész londoni és New York-i ügynökei még nem erősítették meg az értesülést.

– Itt az idő, hogy bedobjam a törülközőt, hogy eltávolodjam a színpadtól és filmtől. Már nincs erőm hozzá. Színészi tevékenységem – a filmvásznon és a színpadon – megadta nekem a közönség támogatását, az érzelmi kibontakozást és az anyagi biztonságot. Csodálatos emberekkel, jó társakkal kerültem kapcsolatba, akikkel megosztottam a minden színész számára elkerülhetetlen bukásokat és sikereket.

Úgy vélem azonban, mindenkinek el kell döntenie, mikor kell abbahagyni. Ezért mondok istenhozzádot a szakmának, száraz szemmel és mély hálával – nyilatkozta Peter O’Toole a People magazinnak. Peter O’Toole Írországban született, apja bukméker volt, a fiatalságát Észak-Angliában töltötte. Iskolái elvégzése után újságíró lett, a brit királyi haditengerészet rádiójának dolgozott, majd eldöntötte, hogy színész lesz. Albert Finneyvel, Alan Batesszel és Richard Harrisszal együtt járt a királyi színházművészeti akadémiára. O’Toole tizenhét éves korában lépett először színpadra Londonban, majd Shakespeare-drámákban játszott. A David Lean rendezte Arábiai Lawrence (1962) címszerepének alakításával lett világhírű filmszínész.

A hetvenes években súlyos egészségügyi problémákkal küzdött, amelyeket eredetileg alkoholizmusnak tulajdonítottak, később derült ki, hogy gyomorrákja volt, de az alkoholról lemondva sikerült legyőznie a betegséget. Peter O’Toole-t nyolcszor jelölték Oscar-díjra, többek között a Caligula (1979) és Az utolsó császár (1987) című filmben nyújtott alakításáért, de egyszer sem kapta meg a díjat. 2003-ban azonban az amerikai filmakadémia életműdíjban részesítette.

Az utóbbi években a színpadon és a televízióban is a Jeffrey Bernard is Unwell (Jeffrey Bernard nincs jól) című filmben szerepelt, amely egy brit alkoholista újságíró életét mutatja be. Utolsó filmjeinek, a Katherine of Alexandria és a Mary, Mother of Christ című alkotásoknak most folyik az utógyártása az Egyesült Államokban, a filmek valószínűleg 2013-ban kerülnek a mozikba.

Amerikai Hírújság/MTI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*