Madonna kiverte a biztosítékot Varsóban

Mintegy 16 ezer tiltakozó aláírást gyűjtött már össze eddig egy lengyel katolikus ifjúsági szervezet, ezzel demonstrálva az amerikai énekesnő augusztus 1-jei varsói koncertje ellen. Az ’Ifjúság Keresztes Hadjárata’ nevű szervezet „Én nem megyek a Madonna-koncertre” címmel internetes felhívást tett közzé, miszerint a popkirálynő nemcsak a katolikus hitet támadja meg azáltal, hogy a keresztény szimbólumokat használ fellépésekor, hanem a lengyel történelem egyik meghatározó eseményének számító, 1944. augusztusi varsói felkelés évfordulójára tették a botrányairól is elhíresült díva fellépését. Augusztus 1-jén Varsóban egyperces csenddel, szirénákkal és különféle hazafias rendezvényekkel emlékeznek meg a lengyel földalatti mozgalomnak a – második világháború alatti – német megszállás elleni felkeléséről. A lengyel napilapok is arról írnak folyamatosan, hogy a politikusok és a közvélemény szerint sem jó ötlet a koncert időzítése a neves ünnep napjára. Ryszard Czarnecki európai parlamenti képviselő elmondta: ez a nap jelentős a Lengyel nép életében, ezért nem tartja helyénvalónak a koncert megrendezését. A varsói városháza sajtószóvivője viszont teljesen másként látja ezt: Bartosz Milczarczyk az ifjúsági kezdeményezésre elmondta: a városvezetés nem lát okot a koncert betiltására mindaddig, amíg a biztonsági előírásokat a szervezők feltétel nélkül teljesítik. „Akinek Madonna vagy a megadott időpont nem tetszik, az ne menjen oda” – közölte a szóvivő.Madonna Louise Ciccone 1958. augusztus 16-án született a Michigani Bay Cityben, Louise Fortin és Silvio Ciccone gyermekeként. Édesanyja francia-kanadai, édesapja első generációs olasz-amerikai származású. A kiváló popénekesnő katolikus családban nevelkedett Detroit külvárosaiban Avon Townshipben. Édesanyja egészen fiatalon mellrákban hunyt el. Madonna apja ezt követően házasságot kötött a házvezetőnőjével, akivel két közös gyermekük is született. Az iskolában Madonna korán feltűnt szokatlan viselkedésével. Mindig előszeretettel mutogatta alsóneműjét, szeretett kirívóan viselkedni. Ettől függetlenül az iskolában nem volt vele probléma. A nevű, Rochester Adams High Schoolba járt, ahol kitűnő tanuló volt. Tánc- és drámaművészetből diplomázott az Észak – karolinai Művészeti Akadémián Tagja volt a fiatalok körében nagyon közkedvelt cheerleading tánccsapatnak. Érettségi után közvetlen, egy táncművészeti ösztöndíjat nyert el a Michigani Egyetemre. A balett tanára mindig arra kérte, hogy táncosként érjen el karriert, ezért 1977 végén otthagyta a főiskolát és New York City-be ment. Ebben az időszakban szinte soha nem volt pénze. Lepusztult olcsó lakásokban élt, és mint eladó dolgozott. Később egy interjúban így vallott erről: “Ez volt az első alkalom, hogy repülőre szálltam vagy hogy taxiba ültem. 35 dollárral a zsebemben érkeztem meg. Ez volt a legbátrabb dolog, amit valaha tettem.” Táncosként dolgozott a francia diszkó király Patrick Hernandez világturnéján is. Az első rockegyüttesét Dan Gilroy zenésszel alapította Breakfast Club néven New Yorkban. Egy idő után azonban kivált a csapatból és a diszkó világában próbálkozott.A botrányairól is elhíresült énekesnő, hamar világhírűvé vált. Lemezeivel eladási csúcsokat döntött.2009. szeptemberében Madonna kiadta harmadik válogatásalbumát ’Celebration’ címmel. A lemezen két új dal került fel, a Celebration és a Revolver, és 34 korábbi slágere. A Forbes Magazin a harmadik legbefolyásosabb hírességnek választotta. Madonna az elmúlt évek elvitathatatlan popzenei csillaga, de ugyanakkor az egyik legsikeresebb, leggazdagabb és legvitatottabb énekesnője is egyben. Életét sikerei mellett a botrányok jellemezték. A hivalkodó szövegű dalaival, videó klipjeivel még a Vatikánt is magára haragította.

Tamás István

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*