Váratlanul lemondott az Opel vezérigazgatója

Váratlanul lemondott csütörtökön az Opel vezérigazgatója, Karl-Friedrich Stracke, egyben a tulajdonos amerikai General Motors (GM) európai érdekeltségeit összefogó társaság éléről is távozott.

Az Opel a cégvezető lemondásáról tájékoztató közleményben nem indokolta a döntést. Karl-Friedrich Stracke alig 15 hónap után távozik a vállalattól, 2009 óta ő volt a harmadik vezérigazgató a veszteséges autógyártó társaság élén.

Az Opel – Nagy-Britanniában Vauxhall – legutóbb 2006-ban volt nyereséges, a 2008-ban elmélyült világgazdasági válságban pedig végveszélybe került. A tulajdonos csaknem egy évig azt fontolgatta, hogy eladja, végül azonban úgy döntött, hogy mégis megtartja és átalakítja a céget. Ennek során megszüntettek 8 ezer munkahelyet az összesen 48 ezerből, és felszámolták az antwerpeni gyárat.

Az Opel nem állt talpra, a veszteség 2011-ben 575 millió euró volt. Szakértők szerint a fő probléma az, hogy a GM Európára korlátozza a márkát, attól tartva, hogy a nagy feltörekvő piacokon a csoporthoz tartozó más márkák rovására nyerne teret. Az Opel azonban már a hazai, németországi piacon is egyre inkább háttérbe szorul, piaci részesedése és az értékesítés is csökken. Júniusban csupán 22.200 Opelt adtak el Németországban, ami 8 százalékos csökkenés az egy hónappal korábbihoz képest.

Karl-Friedrich Stracke távozása elsősorban azért meglepetés, mert az ő vezetésével készítették el a márka válságát kezelő tervet, amelyet az igazgatóság alig két héttel korábban, június végén fogadott el. A koncepcióról jelenleg a szakszervezetekkel egyeztetnek. A stratégia középpontjában a költségcsökkentés és a modellkínálat szélesítése áll. A munkavállalók foglalkoztatását a terv szerint 2016 végéig garantálják.

Amerikai Hírújság/MTI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*