Befejeződött a túszdráma egy francia óvodában

Őrizetbe vette kedden a rendőrség azt a fegyveres férfit, aki korábban túszokat ejtett a Párizs közeli Vitry-sur-Seine egyik óvodájában – közölte a francia elitalakulat, a Raid parancsnoka.A férfi fél órával azután adta meg magát a kommandósoknak, hogy utolsó túszát is elengedte. Az akcióban senki nem sérült meg.A nyári vakációban szabadidős központként szolgáló létesítménybe reggel 7 órakor ment be egy fegyveres, és túszul ejtette az ott tartózkodó három felnőttet és négy, ötéves gyermeket.Egy szülő a gyermekét hozta be reggel a létesítménybe, amikor szembe találta magát a fegyveressel. Az apának sikerült meggyőznie a férfit, hogy engedje el a többieket és cserébe őt tartsa fogva.A rendőrség elit alakulata egy órával később érkezett meg a helyszínre és negyedórával később megkezdődtek a tárgyalások a túszejtővel.

A környéket – ahol több lakóépületet kiürítettek – lezárta a rendőrség.

A rendőrség tájékoztatása szerint a négy órán át tartó tárgyalások során a kommandósoknak sikerült rábírniuk a túszejtőt, hogy az utolsó túszát is engedje szabadon. A tárgyalások azt követően folytatódtak, a férfi kijött az épületéből, a rendőrség pedig azonnal őrizetbe vette.A zöld színű melegítőt viselő harminc év körüli férfinál – akinek korábban nem volt dolga a rendőrséggel – két fegyver volt.A kommandósok leírása szerint gyenge idegállapotú férfi összefüggéstelenül beszél, többször elmondta, hogy szeretne meghalni, a követelései nem voltak világosak, de a túszul ejtett apát nem fenyegette meg.

Amerikai-Magyar Hírújság

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*