Miért sok az öngyilkos katona?

Felmérések szerint az amerikai katonák annak ellenére, hogy az Afganisztán és Irak közötti háború véget ért, még mindig nincsenek biztonságban, ugyanis csak az idei év első öt hónapja során 154 még szolgálatban levő katona követett el öngyilkosságot.

Az adatokat, melyek alapján az év eddigi szinte összes napjára jutott egy öngyilkosság, az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon tette közzé. A szakértők egyelőre nem találják a választ a nagyszámú öngyilkosság okára, de a probléma valószínűleg a hadsereg sajátos filozófiájában rejlik, mely a hagyományos férfi sztoicizmust és keménységet tartja nagyra még a legnagyobb stressz közepette is.

Eric Caine, a Rochester Orvosi Központ munkatársa elmondta, hogy a mentális “keménység” természetesen fontos egy háború során, ám a háborús övezeten kívül ezek a tulajdonságok megnehezítik az egyén számára, hogy szükség esetén elfogadja másoktól – akár egy pszichológustól is – a lelki támogatást.

Az elmúlt évtizedben a civilek között nem nőtt az öngyilkosságok aránya, a katonák között a százezer főre jutó öngyilkosok száma kilencről 19,3-ra, a tengerészgyalogosok között pedig 16,7-ről 19,9-re emelkedett. 2009-hez képest pedig a 2012-es év 16 százalékos növekedést hozott a hadsereg tagjai között előforduló öngyilkosságok számában.

Caine szerint az Afganisztánnal és Irakkal vívott háború is oka lehet a fenti jelenségnek, ám valószínűleg a hadsereg összetétele is megváltozott időközben, és egyre több katona él az alkohol és a drogok által nyújtott élvezetekkel, melyek mind befolyással vannak az öngyilkossági hajlamra. Emellett az is szerepet játszhat mindebben, hogy a háborúban résztvevő katonák hozzászoktak a halál látványához és jelenlétéhez, így kevésbé félnek attól, hogy ők maguk is meghalnak, ráadásul számos eszköz áll rendelkezésükre, mellyel kiolthatják saját életüket.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a hadsereg soraiban elkövetett öngyilkosságok elkerülhetetlenek, ezért a megelőző és segítő programok itt is nélkülözhetetlenek. Ehhez azonban meg kell győzni az érintetteket, hogy egyáltalán nem férfiatlan dolog segítséget kérni és elfogadni, a szakembereknek pedig még azelőtt meg kell találniuk ezeket az embereket, mielőtt azok eljutnának egy olyan mélypontra, ahonnan már nincs visszaút.

Amerikai Hírújság/medipress

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*