Clinton külügyminiszter interjú a CNN-en

KÉRDÉS: Nagyon köszönöm, Clinton külügyminiszter. Tudom, hogy zsúfolt, hosszú napja volt. Kezdjük azzal az Ön által már sokszor felvetett kritikus ponttal, hogy Aszadnak le kell mondania és távoznia kell. Úgy tűnik, hogy ebben az oroszok nyertek. Direkt módon nem áll fenn olyan követelés, hogy Aszad menjen.

CLINTON KÜLÜGYMINISZTER: Nos, Jill, ebben távolról sem értünk egyet! Szerintem a megállapodás világosan kimondja, hogy átmeneti kormányzó testületre van szükség, melynek tagjait a kormány és az ellenzék közös megegyezése alapján jelölik ki. Nos, hacsak nem járok rendkívül messze az igazságtól, kizárt dolog, hogy az ellenzékben bárki beleegyezzen, hogy Aszad vagy a rezsimjén belül bármelyik véreskezű cimborája az átmeneti kormányzó testület tagja legyen.

De, mint azt hetekkel ezelőtt mondtam, Aszad távozása egyaránt lehet következmény és feltétel. Az igazán fontos az, hogy egy olyan különmegbízottal indultunk el az úton, aki a P-5 minden tagjának, így Oroszországnak és Kínának is teljes támogatását élvezi, s olyan megközelítéssel, mely teljes mértékben garantálja, hogy amennyiben lesz átmenet—aminek érdekében még kemény munka áll előttünk—Aszad nem lesz részese ennek.

E téren igen sok tapasztalatunk van. Így például több mint egy évig volt hasonló helyzet Jemenben, ahol Ali Abdullah Saleh mondogatta ugyan, hogy távozik, de nem tette. Az emberek igyekeztek, hogy megtörjék és kituszkolják, s végül sikerrel jártak.

De egészen a ami napig nem volt konkrét lépésekre kiterjedő részletes útitervünk, amit elküldhettünk volna Damaszkuszba. Azt hiszem, most sokkolja őket, hogy Oroszország és Kína is aláírta a megállapodást, amely az átmenet során ilyen egyértelműen megválik tőlük.

KÉRDÉS: De mi a helyzet az időzítéssel? Más szóval ez még lehet igen távoli is, mostantól akár egy év is, nem?

CLINTON KÜLÜGYMINISZTER: Nos, békét teremteni természetesen igen nehéz, s igen sok tényezőtől függ, hogy mikor és hogyan történik. Ma annyi történt, hogy egy dolgot világossá tettünk: első ízben született olyan megállapodás, amely mind az oroszok, mind a kínaiak, valamint a szomszédaik számára is kielégítő—őket érthető okból igen aggasztja, ami Szíriában történik.

Jill, nincs biztosítékunk arra, hogy sikeresek leszünk. Gyűlölöm, hogy ezt kell mondanom, de ez az igazság! Annak viszont nagyon örülök, hogy most mindannyiunk részvételével kialakítottunk egy útitervet, amely világosan meghatározza az átmenet irányába vezető utat és a teljesítendő elvárásokat.

Úgy vélem, hogy most a belső realitás mind a rezsimen, mind az ellenzék elemein belül olyan irányt szab, amely reményeim szerint a szükséges útra terel bennünket.

KÉRDÉS: De hogyan alakul majd ki az átmeneti testület? Mivel az emberek küzdenek.

CLINTON KÜLÜGYMINISZTER: Valóban.

KÉRDÉS: Úgy értem, hogy nem  tartja-e irreálisnak, hogy megalakuljon egy ilyen testület, amely Ön szerint megfosztja majd a hatalmától?

 

CLINTON KÜLÜGYMINISZTER: Nem, mivel elég, ha csak a történelmet nézem. Nézem az ismerős konfliktusokat. Mosolyognom kell, ha eszembe jut, amint Erzsébet királynő a múlt héten kezet fogott Martin McGuinness IRA parancsnokkal. Amikor az ember elindít egy ilyen folyamatot, főszabály, hogy soha nincs garancia sem a végeredmény sem az időbeli lefolyás tekintetében, de az biztos, hogy átértékeli a konfliktus összes nemzetközi résztvevőjét.

Azt hiszem, éppen ez adja majd meg a szükséges támogatást Kofi Annanak, aki ha most Damaszkuszba megy és azt mondja, hogy „a Biztonsági Tanács minden tagja, Így Oroszország és Kína is arra utasítottak engem, hogy megbeszéléseket kezdjek Önökkel egy olyan felhatalmazott tárgyalópartner kijelöléséről, aki találkozik velem és találkozik az ellenzék képviselőivel. Kit jelölnek ki?”, akkor nem mondhatják, hogy a nemzetközi közösség megosztott és sokan az ő oldalukon állnak. Leginkább csak Irán maradt mellettük.

KÉRDÉS: Tényleg úgy gondolja, hogy az oroszok meg tudják győzni Aszadot?

CLINTON KÜLÜGYMINISZTER: Jill, azt hiszem, ez itt a nagy kérdés! Amikor tegnap éjjel Szentpéterváron Szergej Lavrov külügyminiszterrel beszélgettem hosszasan, majd ma a nagyobb csoportunkon belüli beszélgetések során egy dolog világossá vált: meg akarják próbálni, de nem biztosak abban, hogy az ő befolyásuk elegendő lesz– nem csak egy személyt vagy egy családot, hanem egy egész rezsimet kell meggyőzni arról, hogy vége a hatalmuknak. Az igazán fontos dolog az, hogy elértük, hogy ők is velünk tartanak, ők maguk próbálkoznak, latba vetik a befolyásukat, s mindezt Kofi Annan mellett. Azt hiszem, ez igazán fontos lépés, amikor azt keressük, hogyan lehetne a legkevésbé erőszakos, pusztító, destabilizáló módon véget vetni a konfliktusnak s esély adni a szíreknek egy másféle jövőre.

KÉRDÉS: Szóval, ha az oroszok dolga, hogy Aszadra befolyást gyakoroljanak, az Ön dolga ugyanez az ellenzékkel? Hogyan teszi? Mit mond nekik?

CLINTON KÜLÜGYMINISZTER: Nos, nem csak az enyém, hanem másoké is. Kairóban a jövő héten lesz egy tárgyalás az ellenzékkel, amelyen lesznek amerikaiak, de a törökök, a katariak, az Arab Liga—mindazok, akiknek része volt abban, hogy ma erre az egyezségre jutottunk—szintén ott lesznek. Milyen más megoldás lehetne? Úgy értem, mit fognak csinálni? Vagy értekezletet értekezlet után tartanak továbbra is, vagy nekigyürkőznek végre, hogy válasszanak egy—vagy esetleg több—embert, aki egy átmeneti kormányzó testületben képviseli őket a tárgyalásokon. S el kell határozniuk végre, hogy vállalják a konfliktus lezárására és a nemzet vezetésére irányuló törekvések felelősségét.

Líbiában már keresztülmentünk mindezen. Az Átmeneti Nemzeti Tanácsban a hosszú ideje ellenzékben lévők mellett voltak olyan—a közelmúltban távozottak– is, akik a Kadhafi rezsim tagjai voltak. Tehát láttuk, hogy milyen fontos, hogy irányt szabjunk a szerveződésnek. Most ez megvan. Így most a kairói ellenzéki találkozón sokféle megfogalmazásban hangzik majd el, hogy el kell dönteni, hogy ki milyen módon vesz részt ebben a folyamatban.

KÉRDÉS: Egyesek szerint az oroszok az amerikai választásokra játszanak: novemberben választás lesz az Egyesült Államokban, tehát Washingtonban, sőt, gyakorlatilag egyetlen más fővárosban sem vágynak majd katonai akciókra. Azt akarják kihasználni, hogy senki sem fog komolyabb katonai lépéseket tenni. Mi erről az Ön véleménye?

CLINTON KÜLÜGYMINISZTER: Azt mondom, hogy ha egy héttel ezelőtt beszéltünk volna, annak alapján, amit az oroszoktól hallottunk a legmagasabb szinttől –Putyin elnöktől lefelé—sosem került volna sor a genfi értekezletre, semmiképpen nem jöttek volna el, s nem vettek lettek volna részesei annak a megegyezésnek, amire ma jutottunk. Mi is történt tehát?

Azt hiszem, kezdenek ráébredni, hogy két lovat akarnak egyszerre megülni. Szüntelenül azt hangoztatják, hogy nem szívügyük Aszad, s nem érdekük, hogy maradjon, de félnek az erőszaktól, s ami azután következik. Így én folyamatosan azzal érveltem, hogy a legbiztosabban azzal járulnak hozzá a határokon átterjedő, szektariánus konfliktusokkal terhelt polgárháború kitöréséhez, ha nem vesznek részt a konfliktus megoldásában.

Helyettük viszont nem beszélhetek. Nem láthatok bele a belső vitáikba. A tegnap éjjeli hosszas beszélgetésem és a mai megbeszélések alapján azt hiszem, eldöntötték, hogy az átmeneti tervhez vezető utat választják, amelynek végrehajtására Kofi Annan hivatott.

KÉRDÉS: OK. Feltehetek egy gyors kérdést Egyiptomról? Morszi elnök—hivatalba lépő elnök— a World Trade Center elleni 1993-as támadás miatt bebörtönzött Omar Abdel Rahman sejk kiadatását akarja kérni az Egyesült Államoktól—humanitárius alapon. Mit tesz az USA ebben az esetben?

CLINTON KÜLÜGYMINISZTER: Nos, azt hiszem, teljesen világos, hogy tisztességes eljárás folyt ellene. Terrorista cselekményekben, legfőképpen a World Trade Center elleni 1993-as robbantásban való részvétele miatt tárgyalás folyt ellene, s ítélet született. A bizonyítékok igen egyértelműek és meggyőzőek, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, s nekünk minden okunk megvan rá, hogy támogassuk az eljárást és a kiszabott ítéletet, s a továbbiakban is így fogunk tenni.

Nagyon köszönöm, Külügyminiszter-asszony!

CLINTON KÜLÜGYMINISZTER: Köszönöm, Jill!

Az angol változat itt olvasható

Forrás: usaembassy

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*