Berlini polgárok vennék meg a német főváros villamos energia-hálózatát

Berlini polgárok egy csoportja tervbe vette, hogy megvásárolja a német főváros villamos energia-hálózatát. A Bürger Energie Berlin (BEB) egyesületnek a dél-németországi Schönau falu szolgáltatta a példát, amely már évtizedekkel ezelőtt megvette a település áramhálózatát és a megújuló energiára állította át magát. 

A BEB már be is nyújtotta ilyen irányú igényét a berlini szenátusnak (városi tanács). A hálózat szolgáltatójával, a svéd Vattenfallal 2014-ben jár le Berlin szerződése és a hamarosan kiírják az új pályázatot. A polgári egyesület ennek érdekében el is kezdte a vásárláshoz szükséges pénzek összegyűjtését, és mint Lukas Beckmann, a BEB igazgatótanácsi tagja bejelentette: eddig egymillió euró jött össze e célra. Az egyesület arra számít, hogy a teljes összegnek mintegy 40%-t össze tudják gyűjteni, a többit hitelekből finanszíroznák.

A hálózat-részvényeket nemcsak berlini polgárok vásárolhatják meg, hanem bárki, aki hajlandó legalább 500 eurót invesztálni a projektbe. Beszállhatnak nonprofit szervezetek és magáncégek is. A BEB ugyanakkor nyitott arra is, hogy partneri kapcsolatra lépjen a berlini szenátussal, ugyanakkor elutasítja az együttműködést a négy nagy német szolgáltatóval, arra hivatkozva, hogy azok „nem osztják az egyesület energia-ellátási elképzeléseit”, amelyben fontos szerepet játszik a megújuló energiák integrációja és az intelligens hálózatok szélesítése.
Amerikai Hírújság/Aiolus News/Energiacentrum.com

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*