Ezért érdemes várni a tankolással

A héten tovább csökkent az olaj árfolyama, miközben a forint erősödni tudott a dollárral szemben. Ez jó hír az autósoknak, hiszen ezek alapján akár egy jelentősebb árcsökkenésre is sor kerülhet majd szerdától a hazai kutakon – írja a Portfolio.hu.A gyenge makrogazdasági adatok (és az emiatt egyre borúsabb keresleti kilátások) és az újabb amerikai eszközvásárlási program meghirdetésének elmaradása egyaránt lefelé nyomták a héten az olaj árfolyamát.Az olaj árfolyamának esésével párhuzamosan a finomított termékárak is lefelé vették az irányt. A benzin esetében 1,1 százalékkal, a gázolajnál pedig 0,9 százalékkal került lejjebb a heti átlagos jegyzésár.A forint ráadásul továbbra is a hazai autósok mellett dolgozott, hiszen erősödni tudott a dollárral szemben. A hazai fizetőeszköz a héten 228,1-es átlagot ért el, miközben múlt héten 235,5-es szinten állt a jegyzés. Mindezek következtében forintban mérve a benzin átlagára jelentősebb mértékben, 4,2 százalékkal, a gázolajé pedig 4 százalékkal került lejjebb.Az utóbbi napok ármozgásai alapján a legnagyobb valószínűsége annak van a Portfolio.hu szerint, hogy szerdától ismét csökkennek majd az üzemanyagárak a hazai kutakon. A hatást az olajár esése és a forint árfolyamának erősödése egyaránt segíthetik. A látott elmozdulások alapján akár 6-7 forintos árváltozásra is sor kerülhet majd szerdától a hazai kutakon, de akár ennél kicsivel nagyobb csökkentés is benne lehet a pakliban.

Amerikai-Magyar Hírújság

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*