Elhunyt Richard Lynch

Elhunyt Richard Lynch, aki félelmet ébresztő, sebhelyes arcával számos olyan horror-, illetve akciófilmben tűnt fel, mint a Halloween vagy a Tomboló terror.A 76 esztendős színészt egy barátja találta holtan kedden Palm Springs-i otthonában, a konyhakövön fekve – mondta el szerdán Mike Baronas, Lynch szóvivője, hozzáfűzve, hogy a haláleset ügyében nem indult nyomozás, a holttestet egyenesen a halottasházba szállították.Az ír szülőktől New Yorkban született Lynch előbb a tengerészetnél szolgált, majd színészi tanulmányai után színpadon debütált. Első filmjét, a Cannes-ban díjazott Madárijesztőt 1973-ban forgatta. Később is rendszerint a gonosz, intrikus hősök megformálását bízták rá, többek között játszott A kis Nikitában és a Rob Zombie rendezte 2007-es Halloweenben.Több évtizedes pályafutása alatt televízió-sorozatokban is megismerhette a közönség, szerepelt többek között a Battlestar Galactica és a Galactica 1980 című szériákban, illetve a Starsky és Hutchban vagy a Gyilkos sorokban.

Lynch arca akkor sérült meg, amikor 1967-ben LSD hatása alatt felgyújtotta magát. A történtekről később nyíltan beszélt az LSD: The Trip to Where? című dokumentumfilmben.

Rob Zombie szerdán Facebook-oldalán rótta le tiszteletét a színész előtt: “Nagyszerű volt együtt dolgozni Richarddal, tényleg mindent beleadott. Sohasem fogom elfelejteni, hogyan rémítgette a Halloween gyerekszereplőit.”

Lynch utolsó szerepét Zombie új filmjében, a még idén megjelenő The Lords of Salem című produkcióban játszotta.

Amerikai-Magyar Hírújság/MTI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*