Jordánia kiemelten fontos partnere Magyarországnak

Ezt hangsúlyozta a miniszterelnök csütörtökön a fővárosi Buddha-Bar Hotel Klotild Palace megnyitóján. Június 14.-én ünnepelték a Jordán Hasimita Királyság függetlenné válásának 66. évfordulóját, ebből az alkalomból köszöntötte Orbán Viktor egy budapesti, jordán tulajdonú szálloda megnyitóján az országot.

A miniszterelnök elmondta, mindannyiunk számára fontosak a jordán-magyar kapcsolatok, amely Isten-tisztelő emberek békés egymás mellett élésén és kölcsönös tiszteletén nyugszik. Kiemelte, kormánya már 1998-ban elindította a keleti nyitás politikáját, amely sajnálatos események miatt megszakadt, majd 2010-ben ismét ez a kormány nyitotta ki a kapukat. Ebben a folyamatban Jordánia mindig partner volt – fűzte hozzá.

fotó: Árvai Károly

A kormányfő azt is kiemelte, a Buddha-Bar Hotel Klotild Palace megnyitó ünnepsége két sikeres diák köszöntése is egyben, hiszen a szálloda tulajdonosai hazánkban tanulmányokat folytató egykori diákok (Sameer Hamdan és Zuhair Awad, a Mellow Mood Hotels tulajdnosai), akik megszerettek bennünket magyarokat, és alulról építkezve lettek sikeres üzletemberek. Mindig öröm számunkra, ha tehetséges emberek megtalálják Magyarországon a számításukat – fogalmazott.

Különösen – folytatta –, ha olyan vállalkozók, akik a szálloda tulajdonosaihoz hasonlóan a profiton túl is fontosnak tartanak szempontokat, akik hangsúlyt helyeznek arra, hogy magyaroknak adjanak munkalehetőséget, és számos szolidaritási programot is támogatnak. A Klotild Palota újjáépítésével a jordániai üzletemberek a kommunizmus előtti Budapest hangulatából csempésznek vissza hangulatot a városba – mondta el a miniszterelnök.

A jordán-magyar kapcsolatokról szólva Orbán Viktor kifejtette, Jordánia kiemelten fontos partnere Magyarországnak, amelynek népe és uralkodója is mindig a békére törekedett.

Jordánia tiszteletbeli konzulja, Zaid Naffa köszöntőjében tolmácsolta II. Abdullah király üdvözletét. Mint mondta, a magyar –jordán kapcsolatok 1964-re nyúlnak vissza és országaink számára gyümölcsözőek voltak. Örömének adott hangot, hogy Orbán Viktor idén hivatalos látogatáson vesz részt Jordániában. Elmondta, hazája a közel-keleti béke elkötelezettje, és a király szándéka szerint országában még az év vége előtt demokratikus választásokat tartanak.
A konzul kiemelte 2010-ben Orbán Viktor és pártja demokratikus forradalmat hajtott végre és ezt követően teljesítette ígéretét, hogy nyit a kelet és az arab világ felé. Jordánia megértette a miniszterelnök üzenetét és fogadókész erre. A kapcsolatok fejlődésének egyik jele a mai szálloda-megnyitó is – fejtette ki. A csütörtöki eseményen részt vett többek között Schmitt Pál volt államfő, Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter is.

(kormany.hu)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*