Békésebb lett a világ

A világ összességében békésebb lett, a bolygó legnyugtalanabb régiója pedig immár nem Fekete-Afrika, hanem az arab világ egy frissen közzétett amerikai tanulmány szerint.Az Institute for Economics & Peace jelentéséből kiderült, hogy a világ országainak elsősorban gazdasági, nem pedig katonai nehézségekkel kell megküzdeniük.A Föld legbékésebb állama Izland, amelyet Dánia, majd a harmadik helyen Új-Zéland követ – vont mérleget az intézet, amely szerint Nyugat-Európa ezúttal is a bolygó legbékésebb régiója. A térségbeli országok javarésze a lista első húsz helyezettje között szerepel. Ezek az államok fejlett védelmi- és biztonsági színvonalon állnak, messzemenően “harmonikus”, konfliktusoktól mentes társadalmakkal.Továbbra is Szomália áll a lista utolsó, 158. helyén. Az afrikai országnál hajszálnyival békésebb Szudán és Afganisztán. Az összeállítás nagy vesztese Szíria, amelyet 30 hellyel, a 147. pozícióba soroltak vissza.Az arab világban tapasztalható nyugtalanság vezetett ahhoz, hogy a statisztika 2007 óta íródó történetében először nem Fekete-, hanem Észak-Afrika és a Közel-Kelet lett a világ legkevésbé biztonságos térsége.Adatok alapján a demokráciák békeszeretőbbek, de még a “tökéletlen demokráciák” is sokkal jobban boldogulnak a diktatórikus rendszereknél. A béke esélyeinek halvány javulása gyakran drámai hatásokkal jár a gazdasági növekedésben. “Ha a 2011-es év békés lett volna, a világ kilencmilliárd dollárt spórolhatott volna – ez pedig Németország és Japán bruttó hazai összterméke együtt” – fogalmazott a jelentés.Az intézet szakértői drasztikus paradigmaváltást figyeltek meg: az államok a nemzetközi porondon békésebben viselkednek, és fegyveres eszközök helyett gazdaságiakkal vívják harcaikat. Nőtt viszont a belső konfliktusok száma, ez a terrorista cselekmények áldozatainak növekedésében is tetten érhető: 2003 óta háromszorosára nőtt a merényletekben meghalt emberek száma.

Amerikai-Magyar Hírújság!MTI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*