Új időszámítás a banki átutalásoknál

Már 4 órán belül megérkezik a pénz a számlánkra olvasom a független fogyasztóvédelem portálján a sokunk számára jó hírt:Július 1-től az MNB olyan szabályozást vezet be, amely szerint a befogadott és fedezettel rendelkező belföldi forint átutalási megbízásokat legfeljebb 4 órán belül el kell juttatni a címzett számlájára.A hazai kis összegű fizetési megbízások elszámolására 1995-ben létrehozott Bankközi Klíringrendszerben jelentős fejlesztés 1997 – vagyis a csoportos beszedés bevezetése – óta nem volt. A sokáig modernnek számító hazai kisértékű bankközi elszámolás infrastruktúrája mellett elhaladt az idő. Az utóbbi években az EU-tagállamok döntő többsége a napon belüli többszöri elszámolás, illetve a közös szabvánnyal rendelkező európai fizetési módok (SEPA) bevezetésének irányába mozdult el.Az MNB folyamatosan kezdeményezte a hazai bankközösségnél a napközbeni elszámolás bevezetését. A jegybank a megalapozott szakmai döntést több tanulmánnyal és elemzéssel segítette elő, amelyek érintették a likviditási helyzetet és a várható költségeket. 2009 januárjában a Monetáris Tanács elvi határozatban is megerősítette e kezdeményezés támogatását. Az MNB és a bankközösség pénzforgalmi kérdéseket megvitató testülete, a Fizetési Rendszer Tanács (FRT) elvi szinten egyetértett a fejlesztési javaslattal, de tekintettel az Európai Unióban (illetve több EU-n kívüli országban) elindult SEPA-kezdeményezésre (amely azt tűzte ki célul, hogy Európát egy közös fizetési térséggé kovácsolja össze egységes pénzforgalmi szabványok bevezetésével) megvizsgálta a két fejlesztés összekapcsolásának lehetőségét.Az elemzés eredménye alapján az FRT 2009 októberében azt a döntést hozta, hogy a napközbeni elszámolást a SEPA átutalási szabványra (SCT) alapozva kell kialakítani, mert így a leghatékonyabb a fejlesztés. Abban is egyetértés volt, hogy a fejlesztést az euro bevezetése előtt legalább 2 évvel célszerű befejezni, hogy az ne terhelje az euroátállást.A szabályozás szükségességét az indokolja, hogy a magyarországi elszámolásforgalom jelentős technológiai elmaradásban van, amely miatt a pénzforgalmi piacon nincs igazi versenyhelyzet. A belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló 2007/64/EK irányelv alapján 2012-től az Európai Unión belüli euro átutalások – a határokon átnyúlóaké is – lebonyolítása legfeljebb egy munkanapot vehet igénybe, ami a tagállamok döntő többsége esetében még mindig lassabb lesz a belföldi napon belüli klíringnél. A magyar elszámolásforgalom technológiai hátránya az MNB szerint az ország gazdasági versenyképességét is negatívan befolyásolja, és az ügyfelek pénzforgalmi költségeit jelentősen növeli.Az MNB a bankközösséggel is egyeztetve úgy látta, hogy a fejlesztési projekt céldátumának megfelelő 2012. július 1. Ezt az időzítést az indokolja, hogy így az MNB a bankok számára két év felkészülési időt biztosít úgy, hogy a beruházást minden érintett képes lesz az ilyenkor szokásos öt év alatt leírni már az euro bevezetését követő esetleges belföldi klíring leépüléséig is. Ennek megfelelően az új jogszabály (MNB-rendelet) is 2012. július 1-jével lép majd hatályba.Az MNB olyan szabályozást vezetett be, amely szerint a befogadott és fedezettel rendelkező belföldi forint átutalási megbízásokat (természetesen a banki nyitvatartási időn belül) legfeljebb 4 órán belül el kell juttatni a címzett számlájára. Ez megfelel 2007/64/EK irányelv követelményeinek is, amely belföldi fizetési művelet esetében engedélyezi – tagországi döntéstől függően – az irányelvben meghatározottaknál rövidebb teljesítési határidők előírását.A bankok ügyfelei a gyorsabb átutalás hatását azonnal élvezhetik, miközben számukra a SEPA migráció opcionális lesz, hiszen a bankok képesek az ügyfelek által ma is használt formátumot „lefordítani” SEPA formátumra. Természetesen legkésőbb az euro bevezetéséhez kötődően fontos lesz az ügyfelek minél nagyobb arányban történő migrálása is, azonban itt nincs szükség semmilyen pontszerű határidő kényszerítésére, az egyébként is esedékes rendszerfejlesztések kapcsán a vállalati szektor kis költséggel át tud állni a SEPA formátumokra egy rugalmasan hosszú időszak alatt.

Amerikai-Magyar Hírújság/TI.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*