Magyar filmsikerek Los Angelesben

A május 24-én megnyitott fesztivál 30 film bemutatása után június 3-án véget ért. Az idei, ezúttal harmadik alkalommal megrendezett dokumentumfilmes seregszemle gyártási idő és témaválasztás szempontjából igen átfogó képet adott a magyar dokumentumfilmek helyzetéről. 

A 2010-es és 2011-es fesztiváltól különbözően ezúttal az eseménynek egy külön mottója is volt: Wallenberg motívumok. 2012-t ugyanis a magyar kormány Wallenberg emlékévnek nyilvánította, ezzel is adózva Raoul Wallenberg emlékének, aki idén lenne százéves. A bemutatott filmek egyharmada foglalkozott ezzel a témakörrel. A többi film a magyar társadalom legkülönbözőbb kérdéseit boncolgatta. A fesztivál un. „Best Choice” díját Gyarmathy Lívia „A mi gólyánk” című filmje nyerte. A főkonzulátus által alapított „Ember Judit díjat”, amit a közönség szavazatai alapján adtak ezúttal is ki, Balassa László „Pozitív sokk” című filmje kapta. Idén a  William Fox Los Angeles-i Magyar Filmklub is adott át díjat. A filmklub háromtagú zsűrije a Wallenberg Emlékév hivatalos dokumentumfilmjének, az „Ember az embertelenségben” című alkotásnak ítélte oda a díjat.

A nézők szavazatai alapján a díjnyertes filmek mellett a legnagyobb tetszést aratták még Jancsó Miklós „Elmondták-e?”, Bereczki Csaba „Életek éneke”, Papp Gábor Zsigmond „A birodalom iskolája”, Kisfaludy András „Az Ormánság senkié se…”, Zelki János „Vagon”, Fonyó Gergely „Élő történelem – Domonkos Miksa” és a Duna TV „Hagyaték” című alkotásai.

A 2010-ben beindított fesztivál immár ismertté vált, egyfajta hagyományként jelentkezik már. A harmadik fesztivál megszervezésében partnerként működött közre a Dél-Kaliforniai Egyetem, a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház, a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Szövetsége, a Magyar Filmunió – a Magyar Filmalap Nemzetközi Divíziója, a William Fox Los Angeles-i Magyar Filmklub, a Magyar Filmművészek Szövetségének Dokumentumfilmes Szakosztálya.

Bokor Balázs nagykövet, Los Angeles-i főkonzul a záró fogadáson kiemelte, hogy folytatni kell ezt a hagyományt és rendszeressé kell tenni a Los Angeles-i magyar dokumentumfilmes bemutatkozásokat. A dokumentumfilmek kulturális értékük mellett nagyszerű korképet is adnak Magyarországról, amit nem kell félnünk bemutatni az érdeklődő külföldieknek. A dokumentumfilmek egyfajta országimázsként is működnek. Amennyiben pedig negatív jelenségeket mutatnak be, azt objektíven, a magyar valóságként szerepeltetik. Az idei fesztivál ismét bizonyította, hogy megérte az erőfeszítéseket, érdemes volt bemutatni nyolc napon keresztül ennyi igazán kiváló magyar dokumentumfilmet. A főkonzul köszönetet mondott az együttműködő partnereknek a filmek kiválasztásáért, az esemény megszervezéséért és támogatásáért. Hangsúlyozta, hogy a fesztivál külön Facebook oldala is sikeres volt, alkalmat adott arra, hogy folyamatos információkkal szolgáljon a rendezvényről és bemutasson minden azzal kapcsolatos történést.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*