Orbán: Fel kell készülni a válság utáni világrendre

Az Európai Unió által javasolt válságkezelést Magyarországnak érdemes elutasítania – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Fókuszban a Nemzeti Érdek című konferencián, ahol az elmúlt két évet értékelve a következő időszak feladatairól is beszélt.Egyórás beszédében a miniszterelnök kiemelte: sikeres két esztendőt tudhatunk maguk mögött, mert Magyarország képes volt arra, hogy stabilizálódjon, hogy “a lovakat visszarántsa a szakadék széléről”Közel 300 vendég előtt Orbán Viktor beszélt arról is, hogy az államháztartási hiány jövőre is három százalék alatt lesz.A következő évek feladatairól szólva azt mondta: fel kell készülni a válság utáni világrendre úgy, hogy közben Magyarország továbbra is a transzatlanti katonai biztonsági rendszerhez, a közép-európai együttműködéshez és az európai gazdasági övezethez tartozzon.Kijelentette ugyanakkor, hogy az Európai Unió által javasolt válságkezelést Magyarországnak érdemes elutasítania, a brüsszeli bürokraták által indítványozott lépések végrehajtása ugyanis csak ártana. A kormányfő szerint ehhez egy “bonyolult taktikai akciósorra” van szükség: “a saját utunkat kell járni”, és ellen kell állni azoknak a nyomásoknak, amelyek a magyaroknak hátrányos intézkedéseket akarnak bevezetni az országban. Példaként említette az ingatlanadó bevezetésére tett javaslatot, valamint az energiaár-maximalizálás megszüntetésére érkezett kezdeményezést.Hangsúlyozta azonban, hogy a diplomácia “táncrendje” miatt az elutasítást úgy kell előadni, “mintha egyébként barátkozni szeretnénk”. “Ezek azok a politika művészetéhez tartozó mozdulatok, hogy majd a hét javaslatból kettőre-háromra – úgyis megcsináltuk már, csak ők nem vették részre – rábólintunk, a maradék kettőt pedig, amit nem akarunk, úgy utasítjuk el, hogy a többségét tulajdonképpen elfogadjuk” – fejtette ki, megjegyezve, hogy ez egy bonyolult játék.

Nem borul fel a társadalmi béke

A miniszterelnök szerint az európai demokráciák is veszélybe fognak kerülni, mégpedig azért, mert kitört egy válság, amely olyan lépéseket követel meg, amelyeket az emberek nem akarnak elfogadni. Magyarországon azonban nem fog felborulni a társadalmi béke a kétharmados politikai többségnek köszönhetően – hangsúlyozta, majd ismét köszönetet mondott a januári Békemenet résztvevőinek.

A méltányos közteherviselésnek és a fegyelmezett pénzügyi gazdálkodásnak – vagyis a hiány és az államadósság csökkentésének – a fenntartása, megállapodás a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel – úgy, hogy közben Magyarország a pénzpiacokon marad -, és nyitás a keleti pénzpiacok felé is – ezek a válság utáni időszakra felkészülés lépései a miniszterelnök szerint.Orbán Viktor azt is mondta: nem szabad visszarettenni – a kritikák ellenére sem – a családi és az arányos adórendszer kombinálásától. A szükséges minimálbér-emeléssel párhuzamosan pedig csökkenteni kell a tb-járulékokat – jelezte.

Munkaalapú állam

Az előttünk álló két évben befejezzük azt a munkát, hogy a jóléti állam helyett munkaalapú állam alakuljon ki – közölte a kormányfő, aki szavai végén felsorolta a versenyelőnyhöz szerinte szükséges lépéseket: a költségvetést “pozitívba kell fordítani”, 50 százalék alá kell csökkenteni az államadósság szintjét – négyévente szerinte legalább 10-14 százalékkal lehet lefaragni belőle -, újra kell iparosítani az országot, meg kell teremteni az ország energiafüggetlenségét, fejleszteni kell az atomenergia-termelést, célként kell meghatározni a teljes foglalkoztatottságot, meg kell fordítani a demográfiai trendet, és “haza kell hívni a tehetségeinket”.Beszédét azzal zárta, hogy a Magyarországra jellemző, civilizációs értelemben vett kulturális homogenitás nagy érték lesz a jövőben, vagyis az a tény, hogy Magyarországon nem fenyeget különböző világértelmezésű embercsoportok közötti összeütközés. Ezért minden bevándorlással, befogadással összefüggő kérdést nagy körültekintéssel kell kezelni – hangsúlyozta.

Amerikai-Magyar Hírújság/Inforadio

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*