Kedden nyit az Emberi tulajdonságok vására

Emberi tulajdonságok vására címmel Szunyoghy Viktória festőművész csaknem 100 akvarelljét ismerhetik meg a látogatók szerdától a Kogart Galériában, pénteken pedig a kiállításhoz kapcsolódó könyvet – Csepeli György és Bíró Judit munkáját – is bemutatják Kis emberhatározó címmel.Szunyoghy Viktória festőművész négynapos, május 22-től 25-ig tartó kiállításán a művek jelentős része a Kis emberhatározó című könyvhöz készült, de vannak olyanok is, amelyekkel a művész utólag egészítette ki a sorozatot. A kötet és Szunyoghy Viktória akvarelljei csaknem száz embertípust jellemeznek, a szöveg és kép együttes erejével hatnak – olvasható a Kogart Galéria MTI-nek elküldött tájékoztatójában.Szunyoghy Viktória festőművész 1983-ban született Nagyváradon, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomázott festő szakon. Több szakmai díjat nyert, köztük az Oncology on canavas /Lilly/ című képéért első díjat kapott a londoni Royal College of Art pályázatán. Rendszeresen szerepel egyéni és csoportos kiállításokon.Csepeli György szociálpszichológus, egyetemi tanár és Bíró Judit egyetemi tanár legújabb könyve, a Kis emberhatározó az idei könyvfesztivál egyik különlegességének a Kossuth Kiadó szerint.A két tudós szerző a kötetben az emberi tulajdonságok, hibák és hiányosságok, gyenge pontok és jellemző magatartások kategorizálását végzi el elegáns humorral, iróniával.”Könyvünk segítséget kíván nyújtani minden embernek, akit érdekelnek az emberek. Mi azt tartjuk csodálatosnak az emberben, hogy benne van a végtelen, ugyanúgy, ahogyan kívüle is ott van. Aki ezt a kettős végtelent hordozza, annak élete véges, melynek tartama alatt bárkivé lehet” – írják a szerzők, hozzátéve, az a céljuk, hogy a közösségek tagjai ismerjék fel a jellegzetes helyi “emberféléket” és szerezzenek jártasságot az emberhatározásban.

A kötet meghatározásai – Szunyoghy Viktória illusztrációival – szórakoztatóan segítenek eligazodni abban, hogy akikkel összehoz a véletlen vagy a szándék, miféle változatai az emberlét sokféleségének.

Amerikai-Magyar Hírújság/MTI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*