Megkapta az engedélyt az abortusztabletta

Lehetőség lesz belföldön is a gyógyszeres terhességmegszakításra, ugyanis az abortusztabletta megkapta a magyarországi forgalomba hozatali engedélyt – írta a Magyar Nemzet szombaton.A lapnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megerősítette az információt, és közölte: a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézeténél (GYEMSZI OGYI) lezárult a 2009 őszén indított, uniós jogszabályokhoz kötött nemzetközi – több tagállamban egyszerre lezajló – engedélyeztetési eljárás befejező szakasza.A gyógyszer rendelhetőségét a legszigorúbb feltételekhez kötik, amely kizárólag intézményi körülmények közötti alkalmazást tesz lehetővé – tette hozzá a szaktárca.Az Emmi kiemelte: a szakmai kollégium bevonásával olyan szabályozást kíván bevezetni a tabletta alkalmazásánál, amely garanciát nyújt a magzati élet védelméről szóló törvény legalább olyan szigorú betartására, ahogy az a jelenlegi művi beavatkozások esetében megvalósul, megelőzve ezzel a szer illegális alkalmazását.A készítményt – amelyet a WHO a terhesség megszakításának biztonságos módszereként ajánl a várandósság 10. hetéig, illetve egészségügyi indok alapján a 12-22. hét között – számos országban alkalmazzák, például Ausztriában és Svédországban is. Magyarországon néhány évvel ezelőtt komoly vita bontakozott ki a tablettáról, magzatvédő szervezetek tiltakoztak a bevezetése ellen.

Magyarországon tavaly több mint 38 ezer abortuszt végeztek el, és bár a beavatkozások száma régóta csökken, nemzetközi összehasonlításban még mindig magasnak mondható – írta a Magyar Nemzet.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*