Holnap lesz a Facebook nagy napja

Már csak egyet kell aludni, és jön az utóbbi évtized egyik legjobban várt részvénykibocsátása. A Facebook nagy napja ugyanakkor egyelőre csak azt dönti el, hogy a részvényekre mennyire ugranak rá, a cég fenntarthatóságára egyáltalán nem ad választ. A profi befektetőknek és szakértőknek pont ez a baja. 

Az utóbbi időszakban csökkent a bevétel növekedés intenzitása, és egyesek ezt úgy értékelik, hogy a közösségi háló valaminek a végére ért. A nagy esély talán az lenne, ha a kínai piacon is megvethetné a lábát, de addig marad az alkalmazások fejlesztése, és a remény, hogy a kisbefektetőkön kívül majd a nagyok is elkezdenek újra fantáziát látni benne.

A tőzsdére lépés előtt egyfajta figyelmeztető jel, hogy a világ egyik legnagyobb vállalata, a General Motors a Facebookos hirdetései beszüntetését tervezi, márpedig ez jó pár millió elvesztését jelentené, méghozzá dollárban. Mark Zuckerberget ez persze nem zavarja, élvezi a befektetői road-showját övező felhajtást. Néhány szakértő nagyon bízik a Facebookban és bíztat. Más hozzáértők szerint viszont ez dotcom lufi, amit pár hétig még fújnak, aztán nagyot pukkan és két év múlva elhallgat.

Amerikai Magyar Hírújság/orientpress hírügynökség

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*