Obama 1 millió dollárt keresett könyveiből

Összesen 2,6 millió és 8,3 millió dollárnyi vagyona van Barack Obama amerikai elnöknek, illetve feleségének, Michelle Obamának; bár ezzel jóval gazdagabbnak számítanak egy átlag amerikainál, meg sem közelítik Obama republikánus riválisának, a több mint 200 millió dolláros vagyonnal rendelkező Mitt Romney-nak az anyagi helyzetét – írta a Fehér Ház közleményére hivatkozva a The Guardian című brit lap internetes kiadása.

A törvények értelmében a konkrét összegeket nem kötelesek felfedni, beérhetik azzal, hogy nagy vonalakban közlik bevételeiket.Obama pénzének nagy része az életrajzi könyve, a Dreams From My Father, valamint annak a gyerekkönyvváltozata után kapott tiszteletdíjakból származik. Az elnöknek 2011-ben 100 ezer és 1 millió dollár közötti bevétele volt a könyvekből, jóval kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, amikor 1 millió és 5 millió dollár között becsülték a kapott tiszteletdíjakat. A család vagyonbevallásából az is kiderült, hogy Obama körülbelül 500 ezer – 1 millió dollárt egy olyan pénzintézetnél, a JP Morgan Chase Banknál vezetett számlán tart, amely a héten egy jelentős veszteség miatt a címlapokra került.


Az elnöki családnak hitele is van: chicagói otthonukra egy 30 éves lejáratú, 500 ezer – 1 millió dollár értékű jelzálogot vettek fel, 5,6 százalékos kamatlábbal.  Érdekesség, hogy Joe Biden alelnök – akinek szintén nyilatkoznia kellett a vagyonáról – jobb feltételekkel alkudott ki jelzáloghitelt, ő csak 4,6 százalék kamatot fizet.Az elnöknek – valamint más magas beosztású állami tisztségviselőknek – az 1978-ban hozott kormányetikai határozat értelmében kell nyilvánosságra hoznia a vagyoni helyzetét.

Amerikai Magyar Hírújság/MTI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*