Magyarokat vertek Pozsonyban

A Felvidék ma című szlovákiai, magyar hírportál szerkesztőségéhez eljuttatott levél szerint Pozsony belvárosában, az elnöki palota előtti téren szlovák bőrfejűek magyar fiatalokra támadtak. A rendőrség szerint “semmi különös” nem történt.Május 12-én éjjel 24:00 és 00:30 között Pozsonyban, a belvárosban, az elnöki palota előtti téren, amit a Grassalkovics palotából alakítottak át, szemben a régi Stefánia kávéházzal, 13-15 bőrfejű “neonáci” hazafi rátámadt 8 magyar fiatalra, mert magyarul beszéltek.
Négy 17-19 év közötti lányra és négy fiúra, ők is 18-21 év körüliek. Közülük heten unokatestvérek, vagy testvérek az egyik fiú a barátjuk volt. Heten Pozsonyban születtek, ott is jártak, vagy járnak iskolába. Az egyik kislány születésnapját ünnepelték korábban otthon, majd kimentek a városba, hiszen ott születtek. A négy fiú védte a lányokat. Az egyik fiú első fogait kiverték és dőlt belőle a vér. Több öltéssel kellett a sebét összevarrni. Az egyik fiúnak eltörték az orrcsontját, a másik kettőt is megütötték. A lányok szerencsére elfutottak, a gyerekek reggel 6-ig a kórházban és a rendőrségen voltak. Pár bőrfejűt is bevittek, de a rendőrség azt állítja, hogy az egész “semmi különös”. Jellemző, hogy Fico kormányzása idején felbátorodnak és az is, hogy akkor támadnak, ha a magyarok kevesen vannak és főleg, ha lányok is vannak köztük.

Tamás István Amerikai – Magyar Hírújság

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*