Célunk egy turné az Amerikai Egyesült Államokban

A Fool Moon vokálegyüttes 2001-ben alakult Szegeden. A fiatalokból álló formáció a pop-acappella, azaz hangszeres kíséret nélküli éneklés könnyűzenei műfaját képviseli Magyarországon. Első lemezük “Csillagok” címmel került kiadásra, amelyen nagysikerű magyar slágerek feldolgozásai hallhatóak. Az együttes tagjai nem szűkölködnek az idegen nyelvek ismeretében sem, hiszen énekelnek angolul, olaszul, franciául sőt, “Acappelland” (2008, MDB Records) című nagylemezükön még bantu nyelven is. Németh Miklóssal, az együttes vezetőjével, Tamás István az Amerikai – Magyar Hírújság főszerkesztője beszélgetett.

– Honnan az ötlet, hogy egy olyan együttest alapítottatok, amiben nincs hangszer?
– Az ötlet adta magát, hiszen mindannyian, akik alapítottuk az együttest, előtte több kórusban énekeltünk együtt, hárman ugyanarra a főiskolai szakra is – ének-zene-karvezetésre – jártunk, behatóan megismertük hazai és külföldi régi szerzők műveit, de mindemellett különböző zenekarokban próbálgattuk hangszeres és énektudásunkat is. Egymást fertőzük a könnyűzenével, külföldi acappella együttesek felvételeivel, és hüledezve hallgattuk a Take 6 lemezeit, arról álmodozva, hogy egyszer mi is énekelhetnénk így együtt. Később ezeket a dalokat innen-onnan megszerzett kottákból, vagy fül után leszedve, hangszerelve próbáltuk elénekelni több-kevesebb sikerrel. Aztán egyszer jött egy felkérés, Gáborék (Molnár Gábor, az együttes egyik tenorja) lányismerőse házasodni készült, és megkérte őket, hogy énekeljenek valamit acappella. Ekkoriban már alakulgatott az első 5 fős formációnk, és egyértelműnek tűnt, hogy ezt öten kellene megoldanunk valamilyen esküvői témájú dallal. Megtanultunk két számot (Wedding Day és Change The World), melyeket előadtunk a lagzin, a színpadon, és olyan hatása volt a menyasszonyra és a körülöttünk lévő lányokra, hogy abban a pillanatban tudtuk: ezt folytatni kell.– Több, mint 10 éve alakultatok. Így visszatekintve sikeres volt az elmúlt időszak az együttes számára?
– Egyértelműen. Legalább is pop-acappella együttes szinten mindenképpen. Párhuzamosan nőtt a magyar és európai ázsiónk. Itthon az első lemezünk után egyre többen kértek meg minket vendégszereplésre nagy koncerteken és lemezfelvételeken. Itt lassanként már a legnagyobb magyar előadókról beszélhettünk: Presser Gábor, Malek Andrea, Szolnoki Péter, Szekeres Adrien, Zséda. Többször léptünk fel Edvin Martonnal, Csézyvel pedig közösen jutottunk ki az Eurovíziós dalversenyre, Belgrádba. Közben külföldön 2003-tól rendszeresen szerepeltünk fesztiválokon, versenyeken. 2005-ben megnyertük az egyik legrangosabb nemzetközi acappella díjat, a Ward Swingle Award-ot Grazban, majd Tajvanból 2006-ban egy első és két különdíjjal tértünk haza. A „Szerelem, szerelem” című népdalátiratunk többször kapott díjakat, elismeréseket. 2008-ban jelölték az amerikai CARA-díjra is ethno/folk kategóriában, ahol olyan együttesek felvételeivel versenyeztünk, mint a King’s Singers, Take 6 és a Neri Per Caso.
– Már itthon országos ismertségre tetettek szert. Viszont meghódítottátok Nyugat Európát is. Mit lehet tudni ezekről a határon túli turnékról?
– Szerencsére a versenygyőzelmeknek és szerepléseknek köszönhetően sokfelé hívtak minket. Egyszer elkezdtem egy térképen bejelölgetni, hol adtunk már koncertet, és büszkén tekintettem a végeredményre. Számtalan koncertet adtunk Németországban, Ausztriában, Hollandiában, Olaszországban, de jártunk Svájcban, Romániában, Ukrajnában is. A legnagyobb turnéélményünk Ázsiához kötődik, többször jártunk ott, de a leghosszabb eddig egy egyhónapos turné volt, amely érintette Kínát, Szingapúrt, Japánt, Tajvant és Dél-Koreát. Természetesen vannak még úti célok, ahová szeretnénk eljutni, ilyen például Anglia, az Egyesült Államok, és reméljük, egyszer még Ausztráliában is megvethetjük a lábunkat.

– Csézyvel a belgrádi Eurovíziós Dalversenyen is képviseltétek Magyarországot 2008-ban. Ez a felállás, hogy jött össze?
– Akkoriban vált szorosabbá a kapcsolatunk Gergő (Rácz Gergő, az együttes egyik tenorja) régi szerzőtársával, Rakonczai Viktorral, aki Csézy lemezét készítette. Már régóta terveztük, hogy közösen készítünk valamit, amikor adódott az alkalom, hogy a maximum 6 fős nevező és kiutazó produkció tökéletes lenne egy ének+vokál+zongora felállásban. A dal elnyerte a közönség tetszését, így együtt mehettünk ki Belgrádba.
– A vokális könnyűzene népszerűsítése érdekében 2005-ben életre hívtátok Szegeden a “Fool Moon” Nemzetközi A Cappella Fesztivált. Az eltelt időszak véleményed szerint bebizonyította, hogy megérte megvalósítani ezt a rendezvényt?
– Minden év egy új tapasztalat. Egyértelműen szükség van a rendezvényre, azért is, mert ez az egyetlen ilyen jellegű fesztivál Magyarországon. Itt mutathatjuk be az újonnan alakult magyar acappella együtteseket, valamint ide hívhatunk meg olyan külföldi előadókat, akikről a fesztivál létezése nélkül nem nagyon hallana a közönség.

És számtalanszor bebizonyosodott a koncertek folyamán és utána is, hogy az embereknek szüksége van ezekre a találkozókra, nagyszerű felvételekre, érdekességekre. Sok évbe telt kialakítani az igényt, és még több évbe fog telni, hogy szélesebb körben is elterjedjen a fesztivál és műfaj híre. Több fiatal, amatőr együttestől hallottuk már vissza, hogy egy, a fesztiválon látott külföldi fellépő, vagy a Fool Moon volt a példakép, amikor megalakultak. Lassanként ott tart a fesztivál, hogy minden évben olyan „forradalmi” produkciókat kell találni a fő fellépők mellé, amelyek a rendszeresen járó közönségnek újat mutatnak, holott még rengetegen vannak, akik nem voltak egy rendezvényen sem, és nekik a legelső együtteseket is büszkén mutatnánk be. Ezért is lenne szükség a bővülésre, de az évente csökkenő támogatások és jegyvásárlási képesség miatt ez kivitelezhetetlen.– 2005-ben a Fool Moon első helyezést ért el pop kategóriában a grazi Ward Swingle Nemzetközi A Cappella Versenyen. Mit lehet tudni erről a versenyről, illetve az óta hol méretettétek még meg magatokat?
– A grazi verseny a legnagyobb Európában. A zsűri elnöke az a Ward Swingle, aki a Swingle Singerst alapította és vezette 40 éven át. Amikor mi először kijutottunk versenyezni (beválasztottak minket), akkor kezdett bővülni az Egyesült Államok és Ázsia felé is. A megmérettetésen három kategória volt, a pop, a jazz és a gospel, 2005-ben mi a rangos zsűritől a pop kategória első díját kaptuk. Ennek a győzelemnek köszönhetően hívtak el minket 2006-ban Tajvanra, egy ottani versenyre, ahol szintén győzedelmeskedtünk, sőt két különdíjat is kaptunk: a legjobb szólista és a legjobb átirat díját. 2008-ban az Acappelland lemezünkről a Szerelem, szerelem c. Felvételt jelölték az amerikai CARA-díjra, majd 2012-ben ugyanezzel az átirattal egy különdíjat nyertünk Olaszországban, Varese-ben. Ekkor mondta nekünk, Peder Karlsson, a The Real Group vezetője, hogy szerinte már nem érdemes több versenyre járnunk, már nem nekünk való. Ettől függetlenül mi még eljátszunk néha a gondolattal, hogy egy északi versenyre benevezünk.

– Kik az együttes tagjai, és miből áll a repertoárotok?
– Molnár Gábor – tenor, Rácz Gergő – tenor, Wodala Barnabás – bariton, Mészáros Tamás – tenor és Németh Miklós – basszus. A repertoár többnyire angol nyelvű popdalokból áll, a felvételeink között akad francia és bantu nyelvű is, sokszor éneklünk magyar nyelvű régi és új dalokat, valamint népdalokat. Több mint 250 alkalommal léptünk fel diákoknak, ahol régizenét, madrigálokat és motettákat is kell énekelni.
– Mik a terveitek a jövőre nézve? Összeállt már a 2012-es műsorotok, hogy hol léptek fel ebben az évben?
– A külföldi vonal nagyjából kialakult, ott mindig egy évre előre terveznek. Megyünk Németországba többször is, valamint Szlovákiába valamikor az ősz folyamán. Az itthoni koncertmennyiség állandóan változik, van, hogy egy héttel előtte hívnak fel minket. Többnyire céges rendezvényeken lépünk fel, de leszünk az idén több fesztiválon is. Maradnak az állandó koncertjeink Szegeden, pl. a Városháza udvarán, a nyár folyamán, valamint a fesztivál októberben. Egyébként egy nagyon jó és előre mutató irányba indultunk el az idén. Amellett, hogy kiadtuk a George Michael Jackson5 című lemezünket, amely az iTunes-on is elérhető, megszületett az első saját dalunk.

– Mit lehet tudni az acapelláról, mint műfajról?
– Azt érdemes tudni, hogy az acappella műfaj sajátossága általában a feldolgozás. Kevés acappella zenekar próbálkozik meg saját dal írásával, mert azzal két akadályt kell egyszerre megugrani: az új dalt megszoktatni valamint a műfajt elfogadtatni. Egyetlen olyan acappella sláger van, amit mindenki ismer, mégpedig a Don’t Worry Be Happy, Bobby McFerrintől. Azóta senki, még ő sem tudta megismételni ezt a bravúrt. Ismerünk együtteseket, mint pl. a Take 6 vagy a Neri Per Caso, akik saját dalokkal lettek híresek, de ennek ellenére is réteg együttesnek számítanak. Mi is megpróbáltuk most ebbe a fába belevágni a fejszénket, hiszen az idén egy magyar ifjúsági filmhez kértek fel minket, amelynek a végefőcím dalát kellett megírni és felénekelni.

A Sherlock Holmes nevében c. filmhez végül a Szente Vajk szövegével felcsendülő, Molnár Gábor-Rácz Gergő szerzemény készült el: Kettesben jó címmel. Úgy látszik, annak ellenére, hogy nincs a dalban hangszer, sikerült egy rádióbarát, slágeres szerzeményt énekelnünk, és szerintünk ez egy igen jelentős lépés a hazai acappella világában, amely végre megnyithatja számunkra is és más együttesek számára is az utat újabb távlatok, színpadok és a közönség felé.
Tamás István

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*