Beregi volt Hollywood üstököse

Beregi Oszkár magyar színész, rendező Budapesten született, 1876. január 24. – én. 1895-ben végezte el a színiakadémiát, majd ezt követően Kolozsvárra szerződött, ahol egy évadot töltött el. Mint vendégművész játszott Temesváron és Pozsonyban is. 1896-ban az akkor megnyíló Vígszínház első társulatának lett a tagja. Ő volt az a színész, aki köszönthette a megnyitó díszelőadáson I. Ferenc Józsefet.
Első főbb szerepe a Vígszínházban a Prológ című darab volt. A Nemzeti Színháznak 1899-ben lett a tagja, ahol első szerepében Rákóczi-t alakíthatta. Az igazi átütő siker azonban 1900-ban érte a Shakespeare, Troilus és Cressida című drámájában, melyben Troilust alakította, de játszott a Max Reinhardt berlini színházaiban is. A szíve újra a Nemzeti Színházhoz húzta, ahol 1910-től 1919-ig újra a társulat tagja volt. A Tanácsköztársaság ideje alatt kulturális feladatokat vállalt és látott el. Az Ébredő Magyarok Egyesülete azonban támadást intézett ellene, és ennek nyomására letiltották a színpadról, ezért 1920-ban emigrálni kényszerült. Először Bécsben telepedett le, de játszott Kassán, Losoncon, Aradon, Pozsonyban, Munkácson. 1925-től 1929-ig Amerikában filmezett, majd 1929-ben ismét visszatért Bécsbe, majd ezt követően 1930-ban Budapestre költözött. Játszott a Magyar Színházban, a Vígszínházban, az Új Színházban, a Belvárosi Színházban, a Művész Színházban, a Király Színházban, a Bethlen Színházban, az Andrássy úti színházban, a Városi Színházban, a Budai Színkörben és a Teréz körúti Színpadon. Származása miatt 1939-től 1944-ig nem léphetett színpadra. Az OMIKE Művészakció főrendezője és színésze volt 1940-től 1944-ig. 1944 októbere és 1945 májusa között a szegedi Nemzeti Színházban játszott. 1945. február 1-jén a Művészszakszervezet elnökévé választották. 1945-ben a Nemzeti Színház szerződtette. Warwick gróf szerepét kapta Shaw: Szent Johanna című darabjában. Egy sikertelen előadás után 1946-ban elhagyta Magyarországot, és Amerikába emigrált. Los Angelesben telepedett le, s itt élt haláláig. (1965. október 18.)

Tamás István

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*