Éhező Európa

A legújabb európai uniós statisztikák szerint az EU országaiban mintegy 81 millió ember olyan szegény, hogy éhezik: ez nemcsak azt jelenti, hogy rendszeresen nincs mit ennie, hanem azt is, hogy az általa fogyasztott étel nem tartalmaz minden, az egészséges élethez szükséges tápanyagot.

Francesco Capozzi és Alexandra Bordoni – mindketten a Bolognai Egyetem professzorai – vezetik azt a három évre tervezett tudományos programot, amely az unió területén élő szegény, éhező emberek gondjaira igyekszik megoldást találni. A program az angol nevéből alkotott betűszóval a CHANCE nevet viseli„Noha a rossz táplálkozásból eredő betegségek lényegesen gyakoribbak a gazdaságilag rossz helyzetben lévő társadalmi rétegekben, kevés lépés történik, hogy több, egészséges étel kerüljön a boltokba az alacsonyabb árkategóriájú árukból. A CHANCE remélhetőleg tanácsokat ad az olcsóbb élelmiszerek  előállításához, és segít abban is, hogy az ilyen élelmiszerek eljussanak azokhoz, akiknek szüksége van rájuk” – fejtette ki Capozzi. Az Egészségügyi Világszervezet és az EU táplálkozástudományi szakfolyóirata, a Food Todayben vázolta a program lényegét.

Az Eurostat adatai szerint különösen a nők és az öregek között nagyarányú az a szegénység, amely hiányos étkezéssel jár.A program vezetői azt tervezik, hogy Európa különböző részein megvizsgálják azokat a társadalmi okokat és földrajzi körülményeket, amelyek ezeket az embereket kiemelten veszélyeztetik. A jelzett társadalmi csoportokban ez elhízás sem ritka, mert a kalóriabevitel sokszor bőséges, viszont mozgáshiánnyal társul. Előfordul, hogy bizonyos táplálkozási összetevők ugyancsak hiányoznak, leggyakrabban a vas és a B12 vitamin.

A CHANCE munkaterve alapján az első tennivalók közé tartozik részletes étkezési kérdőívek kiosztása és alapvető egészségügyi szűrővizsgálatok elvégzése a különböző gazdasági és szociális csoportokban az EU-országokban. A tápláléklánc kritikus szereplői az élelmiszeripari cégek is, amelyek saját érdekükből kifolyólag a magasabb árú, nagyobb hasznot hozó ételfélék előállítását helyezik előtérbe. A szakértők ezen a ponton is igyekeznek beavatkozási lehetőségeket találni.

Forrás:MTI

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*