Szoláriumba fekszenek a revizorok

Májusban az adóhatóság fokozott ellenőrzés-sorozatot indít: elsősorban a szépségszalonokban, a plasztikai sebészeknél, valamint az ügyvédeknél és az adószakértőknél jelenhetnek meg leggyakrabban a revizorok – írja a Magyar Hírlap. Az adóhatóság ellenőrei próbavásárlásokat kezdeményezve „álruhában” járják majd az országot.

A revizorok elsősorban a szépészeti szolgáltatásokat kínáló vállalkozásoknál, a plasztikai sebészeknél, valamint az ügyvédek és adószakértők környékén jelenhetnek meg a leggyakrabban. „A revizorok befekszenek a szoláriumokba, barlangkirándulásra mennek, masszázst vesznek igénybe, fitnesztermekbe látogatnak el – és eközben az adózási fegyelmet ellenőrzik” – közölte Szarvák Jenő, az adóhatóság Kelet-budapesti Igazgatóság Operatív Ellenőrzési Főosztályának vezetője. Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese rámutatott: az idei költségvetési előirányzat 10 500 milliárd forint bevételt vár el az adóhatóságtól, ami ezermilliárddal több a tavalyinál.

A többletet nem a tisztességesen működő vállalkozások „zaklatásával” kívánják behajtani, sokkal inkább azokat a cégvezetőket szeretnék bevonni az adózók körébe, akik eddig úgy gondolták: rájuk nem vonatkozik a közös közteherviselés. „Az ellenőrzések célja főleg nem a szabálytalanságok feltárása, hanem hogy a vállalkozókat ösztönözzük a szabályok betartására. Csak így érhető el, hogy kiegyenlítődjenek a versenyfeltételek a cégek közt” – jelezte Varga Árpád.

OrientPress Hírügynökség

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*