Elkészült a Széll Kálmán Terv 2.0

Magyarország a Széll Kálmán Terv 2.0 programjával eleget tesz az EU Tanács ajánlásának, így hazánk 8 év után először kerülhet ki a túlzott deficit eljárás alól. A Magyar Kormány elfogadta a „Következő lépés, Széll Kálmán Terv 2.0” programot, amelynek része a Brüsszelbe elküldött Konvergencia Program és Nemzeti Reform Program. 

A Széll Kálmán Tervvel 2011-ben a Kormány olyan átfogó strukturális reformprogramot indított el, amely révén a Kormány az elmúlt 1 év során sikeres pénzügyi és költségvetési konszolidációt ért el. A költségvetésben a trendforduló már bekövetkezett, a Kormány hosszútávon fenntarthatóvá tette az államháztartás egyensúlyát.

Az első és a második Széll Kálmán Tervnek köszönhetően biztonságosan teljesíthető 2012-ben a 2,5 százalékos, 2013-ban pedig a 2,2 százalékos GDP arányos államháztartási hiány, ennek eredményeképpen pedig tovább csökken az államadósság mértéke. Ez a program azt bizonyítja, hogy a Kormány a kedvezőtlenebb reálgazdasági környezetben is képes megőrizni az államháztartás stabilitását és beindítani a növekedést.

2012-ben az első Széll Kálmán Terv 550 milliárd forinttal tervezte javítani a költségvetés egyenlegét, ez 83,4 százalékban teljesült. A Széll Kálmán Terv 2.0 intézkedései 2012-ben további 150 milliárd forinttal tervezi javítani a költségvetés egyenlegét. Az első Széll Kálmán Terv célkitűzései – a Kormány döntései révén – 2013-ra már 73 százalékban teljesültek, míg a Széll Kálmán Terv 2.0 keretében a Kormány 2013-ban további mintegy 600 milliárd forinttal javítja az államháztartás helyzetét. Ezzel Magyarország 2012-ben a GDP 2 százalékát, 2013-ban a GDP 4 százalékát elérő strukturális egyensúlyjavító programot hajt végre.

A Kormány korábbi vállalását teljesítve 2013-ban kivezeti a válságadókat és a Bankszövetséggel kötött megállapodás értelemében felére csökkenti a bankadót. A Széll Kálmán Terv 2.0-val a Kormány véglegesíti az átállást egy olyan adórendszerre, amely a fogyasztási és forgalmi adó növelésével teremti meg a munkát terhelő adók csökkentésének forrását. Ez az egyén számára kis teher, a költségvetését egészét tekintve viszont jelentős tétel. Az új adóintézkedések strukturális jellegűek, ezzel a Kormány hosszú távon fenntarthatóvá teszi a költségvetés bevételi oldalának stabilitását.

A Széll Kálmán Terv 2.0 magában foglalja a Magyarország 2012. évi Nemzeti Reform Programját is. A Nemzeti Reform Program azokat az intézkedéseket mutatja be, amelyek az Európa 2020 stratégia céljainak teljesítésére irányulnak úgy mint foglalkoztatás, kutatás-fejlesztés-innováció, klímapolitika és energiahatékonyság, oktatás és társadalmi felzárkóztatás.

Forrás: OrientPress Hírügynökség

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*