Los Angelesben turnézott a magyar Historica

Az Amerikában élő magyarok meghívására érkezett Los Angelesbe a magyar Historica zenekar. A sikeres zenekar már több, mint 10 éves múltra tekint vissza. Az alapító tagok közül már csak Hegyi Károly billentyűs és Ézsiás Péter énekes, aki egyben a zenekar vezetője is viszik tovább a Historica jó hírnevét. Az elmúlt évtől Németh László gitáros, Erdős János basszusgitáros és Csikós Csaba erősíti az egyedi zenei formációt, megszólaltató csapatot. A tengerentúli turnéjukról, terveikről Tamás István az Amerikai – Magyar Hírújság főszerkesztője beszélgetett a zenekar vezetőjével Ézsiás Péterrel.


Nemcsak hazánkban, de a határon túl is jól ismernek már benneteket. Milyen érzéssel fogadtátok a meghívást az amerikai turnéra? Hol és melyik városokban léptetek fel?
– Óriási megtiszteltetés volt ez nekünk, azt hiszem nem is, álmodtunk róla. A nagy generáció zenészein kívül az utánuk kettővel következő generáció zenekarai közül igen keveseknek sikerül kijutni, ránk is a zenénk tartalmi része miatt gondolhattak első sorban. Most csak Los Angeles környékén voltak koncertjeink, tárgyaltunk a nyugati parton más városokkal is, remélem legközelebb sikerül időpontot egyeztetni, de így is elég sűrű volt a program. Pénteken este a Los Angelesi Egyesült Magyar Házban léptünk fel, „A kő marad!” zenés irodalmi műsorunkkal. Szombaton a San Fernando völgybe utaztunk, itt Resedában a Magyar Református Gyülekezet egész napos rendezvényén vettünk részt, ahol napközben a mi dalainkra épülve történelmi játszóház volt a gyerekeknek. Ilyen csodát még nem láttam! Ezek a gyerekek mindent tudtak a dalaink történelmi hátteréről. Jakabffy Zsolt lelkipásztor és a tanítóik igazán kiváló munkát végeztek. Nagyon példamutató, hogy minden vasárnap tanítják a gyerekeknek a magyar táncokat, a történelmet, irodalmat, zenét és mindent, amit – értelemszerűen – az amerikai iskolákban nem tanulhatnak meg arról az országról, ahonnan származnak. Hiába voltunk 11 ezer kilométerre otthonról, semmi nem emlékeztetett arra, hogy Amerikában vagyunk.


Mennyire őrzik a magyar nyelvet, a hagyományokat a kint élők?
– A falakon magyar jelképek, magyar hagyományőrző vitézek képei, mindenki tisztán – akcentus nélkül – beszél magyarul, a büfében még borszéki vizet is lehet kapni, európai sört iszunk, na jó, a kintre gyártott unicum szinte ihatatlan. Egyedül az autók voltak kicsit nagyobbak, mint itthon. Sose gondoltam volna, hogy ennyire messze, otthon tudom magam érezni. Az esti koncert teltház mellett zajlott, volt olyan ember, aki Reno-ból nyolc órát autózott, hogy elhozza a fiait a koncertre, mert egy itthoni rádióban hallotta dr. Varga Tibor barátom műsorát, amiben legutóbb vendég voltam. Vasárnap Hollywoodban volt koncertünk, itt egy csendesebb műsort adtunk tekintettel a gyülekezet korára. Itt is nagyon szerettek bennünket, komoly részt vállaltak az utazásunk terheiből is, de a legnagyobb csoda az volt, amikor a szertartás végén, nagytiszteletű Nagy Bálint lelkipásztor a zászló felé fordult és felszólította a gyülekezetet, hogy énekeljük el a himnuszainkat! Azt gondoltam, hogy jó hazafiak között vagyunk, de azt, hogy Hollywoodban minden vasárnap azt imádkozza a gyülekezet, hogy „ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk”, nem gondoltam volna! Egy hete a turnénk erdélyi szakaszában naponta többször is énekeltük az ünnepségeken és most itt a világ másik felén. Ez is csoda volt, mint annyi minden más.

Túl vagytok egy sikeres amerikai turnén. Hogyan fogadtak benneteket a kint élő magyarok és mennyire jött be nekik a zenétek?
– Remélem, nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondom, hatalmas sikerünk volt. Mindenhol mélyen megérintette az embereket, amit hallottak. A fiataloktól kezdve az idősekig mindenki a kezünket szorongatta a fellépések után. Nem egy könnyes szempár nézett ránk. Azt tudjuk, hogy az elcsatolt magyar területeken szomjazzák a zenénket, egyfajta menedéknek tekintik, amiben elmerülve kicsit feledni tudják a rájuk kényszerített kisebbségi sorsot, de az Amerikában élő magyaroknak nincsenek ilyen problémáik. Nem elnyomott kisebbségként élik a napjaikat, szabadon élhetnek, gondolkodhatnak, és senki nem akarja magyarságukban korlátozni őket, mégis az őshaza szeretete felkorbácsolta az érzelmeiket. Sokan mondták, hogy van még remény Magyarországon, ha ilyen srácok vannak, mint mi.

Volt időtök ismerkedni a koncertjeiteknek helyszínt adó városokkal, a kint élő magyarokkal?
– Természetesen! Vendéglátónk Jakabffy Zsolt a tenyerén hordozott bennünket, igyekezett sok mindent megmutatni, ami ebbe a rövid időbe belefért, de kollégája, Nagy Bálint is körbekalauzolt bennünket Hollywoodban és Beverly Hillsben. A koncertek után általában vacsora is volt, így rögtön tudtunk találkozni kint élő honfitársainkkal és volt időnk hosszasan elbeszélgetni.

Mennyire tartod fontosnak, hogy a zenétek által üzeneteitek eljussanak a világ magyarjaihoz?
– Ez a legfontosabb, ezért csináljuk! Élhetünk Kézdivásárhelyen, Budapesten, Los Angelesben vagy bárhol máshol ugyanúgy fáj az igazságtalanság, ami minket ér. Ugyanazokra az emberekre vagyunk büszkék, ugyanaz a három szín dobbantja meg a szívünk és ugyanúgy elszorul a torkunk, ha felhangzik a Himnusz. A dalaink nagy része ugyanúgy érint mindenkit, aki érti a szövegét. A „Megsárgult kép” című dalunkat ugyanúgy magukénak érzik az emberek Amerikában, mint Erdélyben, vagy Magyarországon.

Határainkon túl is sok meghívásnak tesztek eleget. Hol léptetek már eddig fel, és hová jártok vissza rendszeresen?
– Gyakorlatilag szinte az összes környező országba, de ezt mi nem tekintjük külföldnek. Hazafelé tartunk, amikor Erdélybe utazunk a barátainkhoz, nekünk ott már szinte otthonunk van. Kézdivásárhelyen a Sziklában mindig várnak minket. Sokat járunk Felvidékre is, két hét múlva megyünk újra. Felléptünk már Kárpátalján is Beregszász mellett, a nyáron pedig, Magyarkanizsán zenélünk, Délvidéken. Egyszer felléptünk Spanyolországban is, de oda nem magyarok hívtak meg.


Van különbség az anyaországi és a külhoni közönség zenétekhez való viszonyulásában?
– Nem nagyon. Akik a mi koncertjeinkre jönnek itthon, azért teszik, mert ehhez a közösséghez akarnak tartozni. Vannak olyan dalok, mit a Székelyekhez vagy a Nyerges-tető, amik az ott élő emberekre jobban hatnak, de az egriekre is jobban hat az Eger című dalunk.

Hány fős most a zenekar és milyen hangszereket szólaltattok meg?
– Öten vagyunk zenészek, Csikós Csabi dobol, Erdős János basszusgitározik, Hegyi Karcsi billentyűs hangszereken játszik, Németh László a gitárosunk és jómagam Ézsiás Péter énekelek. Ettől függetlenül a „csapat” már sokkal több emberből áll, rengetegen segítenek nekünk a fellépéseink alkalmával, akár csak a régi sofőrünk Egerszegi Zsigmond, aki remek dalokat írt nekünk és a hang-technikusunk Fábián Attila, és természetesen a Historica Baráti Kör.

Még az év elején vagyunk. Milyen terveket szeretnétek megvalósítani 2012-ben?
– Ezen a héten van a 10 éves jubileumi koncertünk, igazából ez az egész turné lezárása. Májusban még klub koncertjeink vannak, majd a Nemzeti Összetartozás Napján, Trianon gyászos évfordulóján este az Új Színházban mutatjuk be „A kő marad!” című zenés irodalmi estünket Wass Albert és más erdélyi írók műveivel. Utána már a nyári fesztiválokra koncentrálunk. Az ősz, pedig még messze van. Elhatároztam, hogy a keleti partra is megpróbálunk eljutni. A napokban kell megkeresnem ezzel kapcsolatban néhány embert, remélem sikerrel járunk, és a legközelebb erről beszélgethetek majd veled…

Tamás István

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*