A legfurcsább húsvéti hagyományok

Egyes országokban Húsvét ünnepén eléggé furcsa hagyományokat tartanak. Többek között hazánkban is, ahol hajdanán a locsolást nem parfümmel, hanem nagy vödör vízzel hajtották végre a férfiak.

1. Az egyik legfurcsább húsvéti szokás a nagyvilág számára – ami Magyarországon is hagyomány – a locsolás. Az egész világon mindössze három országban tartják, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon és Szlovákiában. Húsvét második napján a férfiak vízzel locsolják le a lányokat, ez mellett pedig szalagokkal díszített fűzfavesszővel “korbácsolják” őket. A verés természetesen szimbolikus, a hagyomány szerint szerencsét, egészséget és szépséget hoz egész évre a lányok és asszonyok számára.

2. Spanyolországban Nagycsütörtökön tartják a hagyományos “halál táncot”, mely egy igen érdekes felvonulás. A résztvevők jelmezbe öltöznek és félelmetes csontvázakként, dobozban viszik a hamut. A félelmetes, ijesztő táncra éjfélkor kerül sor, és hajnali három óráig tart.


3. Finn hagyomány, hogy a gyerekek beöltöznek fekete ruhákba, arcukat korommal kenik össze és seprűkkel a kézben mennek ki az utcára. Kicsit hasonlít ez a szokás az amerikai Halloween-re. A hagyomány szerint ezzel az álruhával elkergetik a környékről a boszorkányokat nagypénteken és húsvét vasárnapján.


4. Lengyelországban, ha a ház ura részt vesz a hagyományos húsvéti kenyér elkészítésében és a bajusza megszürkül, a kenyértészta pedig nem fog megkelni. Így a szerencsés háziúr megmenekül a háztartási feladatoktól – ezt a lengyel férfiak előszeretettel és rendszeresen be is tartják.


5. Franciaországban, Haux városában több mint 4500 tojásból készítenek egy óriási rántottát és 1000 embert tudnak vendégül látni ebédre, a város főterén. Érdekes, de mindenképpen hasznos szokás ez, szinte mindenki éhgyomorral látogatja ezt a rendezvényt.

6. Svájcban olyan szokás van, hogy a szökőkutakat felöltöztetik húsvéti díszbe, papírszalagokkal, virágokkal és festett tojásokkal. A hagyomány szerint ezzel a szokással a vizet ünneplik, valamint annak fontosságát, hogy az Alpok száraz területei is jó vízellátásban lehessenek egész évben.


7. Németországban az a hagyomány, hogy húsvéti tüzet raknak a télről megmaradt karácsonyfákból. A tűz a szépség, napsütés és győzelem jele, amikor a meleg tavasz átveszi a hideg tél helyét – régen hasznos is volt, eltűntek a kidobált karácsonyfák.


8. Lettországban hagyományos húsvéti szokás az a játék, melyet gyerekek, játszanak, mégpedig tojással. A játékosok keményre főzött színes tojásokat fűznek zsinegre és összekoccintják. Akinek a tojása keményebb, az nyeri meg a versenyt – a vesztes pedig szedegetheti az összetört tojás darabkáit.


9. Az amerikaiaknak köszönhetően mára a húsvéti nyuszi vált a húsvét egyik legnagyobb jelképévé. Ezt a maradandó hagyományt, jelképet nekik, az amerikaiaknak köszönhetjük. Ausztráliában is létezik egy „őslakó” erszényes, akit előszeretettel emlegetnek, mint húsvéti állatka, ő nem más mint a bilby. Az ausztrálok nem kedvelik a nyulat, mert pusztító rágcsálónak tartják.

10. Nagy-Britanniában egy valóban szokatlan hagyomány él. A Hungerford-ban tartott Hocktide fesztiválon egy rendőr belefúj a kürtjébe, amivel Hocktide minden lakosát a városházára hívja. Itt kiválasztanak két embert, aki felvonul az utcákon és a nőktől narancs ellenében csókokat kér. Kíváncsiak lennénk, hogy mi alapján választják ki a férfiakat!

Papp Gabriella

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*