Pulitzer-emlékdíj három újságírónak

A magyar Joseph Pulitzer-emlékdíjnak fontos jelképes, erkölcsi üzenete van. Szimbolikusan arra emlékeztet, hogy a Magyarországról jött kisembernek, Pulitzer Józsefnek milyen hihetetlen volt a képzelőereje, kezdeményező- és alkotóképessége. Az õ nevét viselő magyar emlékdíj a magyar – újságírók, tévések, rádiósok teljesítményét kívánja elismerni és főképpen arra akarja ösztönözni őket, hogy legyenek részesei a modern magyar hírközlés megújításának.

Az emlékdíjat Bölcs István, Tódor János és Aczél Endre kapta. Sipos Lajos, a Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvány kuratóriumának elnöke a díjátadón hangsúlyozta: a publicisták, újságírók számára ma különösen aktuális Joseph Pulitzer gondolata, amely szerint az újságíráshoz nem elég a hírösztön, ugyanilyen mértékben fontos a megfelelően kialakított értékítélet és a lelkiismeretesség.

Az 1935-ös születésű Bölcs István az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett. Pályáját tanárként kezdte, majd a Magyar Rádió rovatvezető-helyettese, rovatvezetője és felelős szerkesztője, 1994 és 2011 között pedig a 168 Óra közéleti hetilap alapító főszerkesztő-helyettese volt.

Az 1952-ben született Tódor János a pályáját a Fejér Megyei Hírlapnál kezdte. A kilencvenes években a Magyar Narancs szerkesztője, közben egy évig az Élet és Irodalom riportrovat-vezetője, majd 1998-tól 2000-ig a Népszava munkatársa. 2003-tól 2006-ig az Árgus irodalmi folyóirat főszerkesztője volt. Megszüntetéséig, 2010-ig tíz éven át az Amaro Drom című roma lap külső munkatársa. Jelenleg szabadúszó újságíróként elsősorban riportokat és szociográfiákat ír. 1995-ben a Mozgó Világ nívódíját vehette át, egy évre rá a Soros Alapítvány Tényfeltáró Újságírás-díját kapta. Emellett Radnóti Miklós Antirasszista-díjban és Minőségi Újságírásért-díjban részesült 2008-ban.

Az 1944-ben született Aczél Endre munkatársként, rovatvezetőként, pekingi majd londoni tudósítóként tizenhét évet töltött a Magyar Távirati Irodánál. 1986-tól 1990-ig főszerkesztőként tevékenykedett az MTV Híradójánál és egy éven át vezette A Hét című magazinműsort. Dolgozott a Kurír című napilap társfőszerkesztőjeként és szabadúszó újságíróként, és mind a mai napig a Népszabadság publicistájaként. Jelentősebb elismerései között szerepel a Rózsa Ferenc-díj, a Szabad Sajtó-díj, a Magyar Sajtópáholy-díj, valamint a Bossányi Katalin Emlékalapítvány-díj.

A Pulitzer-emlékdíjat 1989-ben a magyar származású Paul A. Fábry és a Magyar Hitelbank Rt. alapította a nyomtatott és az elektronikus sajtó képviselői számára Joseph Pulitzer magyar származású, amerikai sajtómágnás családjának kizárólagos engedélyével.

Az idén huszonkettedik alkalommal átadott díjakért három kategóriában lehetett pályázni a Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítványnál. A kuratórium elnöke Sipos Lajos, tagjai Bárándy Péter, Győrffy Miklós, Javorniczky István, Kepes András, Marton József és Rangos Katalin. -MTI-

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*