Versenyhajókra telepít üzleti intelligenciát a SAP

Ismét támogatja a legnagyobb vitorláseseményként ismert kieli vitorláshetet az SAP. A balti-tengeri város partjánál júniusban megrendezésre kerülő fesztiválra 5000 hajózót várnak.

A szponzoráció keretében a szoftvercég olyan eszközöket bocsát a versenyzők rendelkezésére, melyek segítséget adnak az aktuális taktika meghatározásában, valamint a nézők számára lehetővé teszi az aktuális helyzet nyomon követését.

„Sokak számára nem könnyű átlátni, hogy mi történik éppen a vízen. Gyakran a bólyáknál, a célvonalnál sem egyértelmű, hogy melyik hajó van elől. GPS-es nyomkövető, valamint 2-és 3D megjelenítést végző partnerekkel közösen az SAP olyan eszközt fejlesztett ki, mely a hajókról származó adatokat integrálja a pályaszenzorokból származó széladatokkal” –mondta Stefan Lacher, a SAP Sailing Program technológiai igazgatója.

2011-ben az SAP egy analitikai megoldást mutatott be Kielben, mely az összes versenyző adatát jelenítette meg egy platformon. Itt élőben lehetett követni például az egyes hajók mozgását, egymáshoz viszonyított távolságát, a megérkezés várható idejét a következő pályahatárig, az átlagsebességüket. A kommentátorok az egy gombnyomásra előálló információkból egyedülálló részleteket tudtak meg a verseny minden pillanatáról. A résztvevők visszajelzésein alapulva a szoftvercég tovább finomította az élményelemet, hogy támogassa a nemzetközi közvetítést, és a helyszíni versenyzést.

Június 16-24., Kiel, Németország
Több mint 3 millió látogatójával a kieli hét a legnagyobb nyári fesztivál Észak-Európában, ahol 50 ország csapata jelezte részvételi szándékát.- sajtokozlemeny.com-

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*