Haldoklik a magyar világsztár

Budapesti temetést kért Gábor Zsazsa — A feleségem utolsó kívánsága, hogy szülővárosában, Budapesten helyezzék végső nyugalomra – nyilatkozta nemrég a Bild című német napilapnak Frederic von Anhalt herceg (68), aki az ügy érdekében felvette a kapcsolatot Gábor Zsazsa (95) hazánkban élő mostohaöccsével. Legalábbis ezt mondta.

A magyar származású hollywoodi exdíva kilencedik férje részleteket is elárult, miszerint a nagybeteg Zsazsa halála után a családi sírba akar kerülni szeretett apja mellé. – Ha eljön az ideje, személyesen viszem Zsazsa földi maradványait Budapestre – ígérte a herceg.

– Velünk senki sem vette fel a kapcsolatot – mondta Streit Sándor, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke, aki október óta látja el a Kozma utcai zsidó temető működésének felügyeletét. – Hitéleti kérdést vet fel annak engedélyezhetősége, hogy a középső lányt el lehet-e temetni az apja sírjába, tekintettel arra, hogy az elhunyt második felesége, Zsazsa mostohaanyja is ott talált végső nyugalomra. Hasonló esetről sincs tudomásom, ezért nem is tartom valószínűnek. Ám sokszor volt arra példa, hogy holtában tért valaki haza. Ilyenkor a nemzetközi jog egészségügyi rendelkezéseit kell összehangolni azzal a döntéssel, hogy a rabbi hol készítse fel az elhunytat a szertartásra. Ha ez még ott történik, ahol a halál bekövetkezett, a koporsó légmentesen lezárható. Ha viszont a célországban kerül sor a ceremóniára, szigorú rendelkezéseket kell betartani, de ilyenre is emlékszem – foglalta össze Streit úr.

A baleset, a kóma, az öngyilkossági kísérlet, az agyvérzés és a lábamputálás után Los Angeles-i otthonában élő Zsazsa utolsó kívánságának teljesítését tovább nehezíti, hogy a Gábor-sír tábláján újabb névnek nincs hely – írta a Blikk.
– Az is kínos, hogy ezt a sírt legalább húsz éve nem gondozza senki – magyarázta a zsidótemető egyik, neve elhallgatását kérő alkalmazottja.

Valóban: Gábor Zsazsa nem intézkedett annak a sírnak a gondozásáról, amelyet végső nyughelyéül szemelt ki. A három Gábor lány közül már csak ő van életben. Magda (†82), és Éva (†76) is Kaliforniában nyugszik, akárcsak édesanyjuk, Jolie.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*