Új igazgató a Miskolci Nemzeti Színházban

Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház új igazgatója szerint a teátrumot jobban be kell ágyazni a város kulturális életébe. A kedden kinevezett új vezető a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál értékeire építve két új színházi mustrát is létrehozna a borsodi megyeszékhelyen. Kiss Csaba rendező, drámaíró, dramaturg június 1-jétől hatályos, 5 évre szóló ügyvezetői kinevezéséről kedden döntött a miskolci közgyűlés.

Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház nyáron hivatalba lépő igazgatója szerint a teátrumot jobban be kell ágyazni a város kulturális életébe. A kedden kinevezett új vezető a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál értékeire építve két új színházi mustrát is létrehozna a borsodi megyeszékhelyen. Kiss Csaba rendező, drámaíró, dramaturg június 1-jétől hatályos, 5 évre szóló ügyvezetői kinevezéséről kedden döntött a miskolci közgyűlés.

Kiss Csaba kinevezését követően az MTI-nek elmondta: roppant nagy izgalommal, és örömmel fogadta a döntést. Mint hozzátette, egy hathónapos munka eredménye ért be. Rámutatott, hogy a pályázati anyag kimunkálásával csapatával valójában egy szerződést akartak letenni a város asztalára, ebben konkrétan megfogalmazni és akár számon kérhetővé tenni terveiket. A pályázat ezáltal pontos képet ad arról, milyen színházat szeretnének Miskolcon. Kiss Csaba a feladatok közé sorolta, hogy a jelenleginél jobban beágyazzák a miskolci kultúrába a teátrumot, ne csak előadásokkal szerepeljenek a köztudatban, hanem sokféleképpen jelenjenek meg a település életében. Ennek érdekében együtt kell működni a város kulturális bázisával, és például az iskolákhoz is közelebb kell vinni a színházat.

A Miskolci Nemzetközi Operafesztivál értékeire külön is építeni lehet és kell – hangsúlyozta, kitérve arra, hogy az operafesztiválhoz kapcsolódva szeretne létrehozni a borsod megyeszékhelyen – a kisvárdaihoz hasonlóan – egy határon túli magyar színházak részvételével zajló seregszemlét, valamint az európai színiakadémiák mustráját. Mint kiemelte, a Miskolci Nemzeti Színház az ország leglátogatottabb vidéki színháza, ezt a rangot mindenképp meg akarják őrizni, sőt tovább is szeretnének lépni.

Kiss Csaba szerint csapatával olyan tervet terjesztettek be, amely a meglévő forrásokra, illetve főképp a kreativitásra épít. Nem drágák a tervezett seregszemlék sem, viszonylag alacsony költségvetéssel megvalósíthatóak – magyarázta. Arról is szólt, hogy bár csak június 1-jével váltja Halasi Imre jelenlegi direktort, addig már az előkészítő munkákat, feladatokat végzi, hiszen épp az operafesztivál idején “csöppen bele” a miskolci kulturális életbe.-MTI-

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*