Üzbegisztánban eltörölték a Bálint-napot

Nem lesz többet Bálint-nap Üzbegisztánban: a közép-ázsiai ország hatóságai úgy döntöttek, az ország kultúrájától idegen ünnep helyett inkább egy helyi történelmi személy, Babur mogul születésnapjáról fognak megemlékezni február 14-én.

A Bálint-nap eltörléséről az oktatási minisztérium felvilágosításért és az értékek megőrzéséért felelős hivatala adott ki egy határozatot, amely előírja, hogy február 14-én ezentúl a Dzsingisz kán leszármazottjának tartott Babur mogul emléke előtt kell tisztelegni felolvasásokkal és versekkel. Az új ünnep szellemében a hatóságok már idén betiltottak több, a Valentin-naphoz köthető programot is, köztük a népszerű üzbég énekesnő, Rajhon koncertjét is.

A döntésnek meglehetősen vegyes volt a fogadtatása az üzbégek között. Az amerikai ünnepet egyfajta új hagyománynak tartó fiatalok számára nagy csalódást okozott, hogy az intézkedés miatt elmarad kedvenc énekesnőjük szokásos Valentin-napi koncertje. “Nevetséges. Tíz éve tart koncertet ezen a napon Rajhon, s most betiltották, mintha valakinek hirtelen eszébe jutott volna, miről is van szó” – mondta a BBC-nek Dzsaszúr Hamrajev helyi újságíró. “Nem kellene egy ilyen napot nemzeti ünneppé változtatni, mert ez megosztja az embereket” – tette hozzá.Mások viszont úgy vélik, a minisztérium jó döntést hozott és a koncert betiltása is jogos volt. “Miért ünnepelnénk egy ilyen mesterkélt, súlytalan ünnepet? Nem illik sem a történelmünkhöz, sem a mentalitásunkhoz” – hangsúlyozta egy magát értelmiségiként aposztrofáló taskenti férfi.
Ez egyébként nem az első alkalom, hogy a hatóságok felléptek a nyugati kulturális hatások ellen. Az elmúlt hetekben például több elítélő hangvételű cikk jelent meg az állami sajtóban a “túlságosan szókimondó” nyugati szappanoperákról, amelyek aláássák a helyi értékeket és tradíciókat. Hasonló kritikával illették a hatóságok egy évvel ezelőtt a rock és rap dalok szövegeit. A “sátáni” zene ellen kiterjedt kampány folyt a fiataloknak szóló állami TV-csatornán. Nem meglepő módon, az államfő énekesnői babérokra törő lányának, Gulnara Karimovának a nem egyszer kifejezetten szexi klipjeit viszont nem marasztalták el az állami erkölcscsőszök.-MTI-

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*