Már vízipipázni sem lehet

A dohányzás minden fajtáját, beleértve még a vízipipázást is betiltották Kuvaitban a legtöbb nyilvános helyen. Az arab ország egészségügyi és pénzügyminisztere hétfőn jelentette be a szigort.

Ezentúl tilos a dohányzás – beleértve az arab világban rendkívül népszerű és elterjedt vízipipázást – kávéházban, étteremben, bevásárlóközpontban, iskolában, kórházban, repülőtéren, közhivatalban. Kuvait kereskedelmi és ipari minisztere ugyanakkor azt mondta, hogy kávéházak, szállodák és éttermek elkülöníthetnek helyiségeket dohányzók számára és azokban továbbra is szabad füstölni.

A vízipipát egyre szélesebb körben használják a fiatalok, annak tudatában, hogy sokkal kevésbé ártalmas, mint például a cigaretta. Egy új tanulmány szerint a vízipipa egyáltalán nem olyan biztonságos, és potenciális kapudrognak számít.

Miközben egyre több városban sorra tiltják be a dohányzást az éttermekben és kávézókban, úgy nyílnak sorra Amerika szerte a vízipipa bárok a belvárosban és a főiskolai kampuszok közelében, ahol stabil fogyasztói bázist találnak. A vízipipa egészségkárosító hatásait még mindig vizsgálják, de az már bebizonyosodott, hogy ugyanazok a káros hatások jellemzőek a vízipipára, mint a dohányzásra, például a füstje ugyanúgy tartalmaz kátrányt, szén-monoxidot, nehézfémeket, és egyéb rákkeltő kemikáliákat.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*