A sikerről

Egyik legnagyobb amerikai filmvállalat elnökével voltam egyszer a keleti tengeren Heringsdorfban. Mikor először mentünk le a tenger partjára, széttárta a kezét és valami furcsa hangon ezt mondotta: Hát te vagy az a Heringsdorf, ahonnan a hering — ifjúságomnak egyetlen tápláléka — származik.

Hogy vágytalak én téged látni, hogy megköszönjem neked mindazt a sok jót, amit velem tettél és egyben bocsánatodat kérjem, hogy annyit átkoztalak, mert csak törzs nélküli heringeket termeltél részemre. Tíz évig én csak heringfarkon, és heringfejen éltem, mert azt kaptuk ingyen a vendéglőkből. Tíz évig csak ez volt az én pecsenyém. Hű, de utáltam, és jaj, de nagyon jó volt, hogy az is volt. Ezekből az innen származó fejekből és heringfarkakból fakadt minden gondolatom, amivel vagyonomat szereztem és sikereimet arattam. Isten áldjon érte, Isten áldjon meg minden heringedért, ifjúságomnak te jóságos éléstára, Heringsdorf!
Íme, meg akarok fizetni a heringjeidért. És szinte extázisban egy marék aranyat vett ki a zsebéből és beledobta a tengerbe. Sírt.

Aztán leültünk egy padra és hosszú szünet után beszélni kezdett. Elmesélte, hogy lett belőle filmmágnás.
— A siker bizony drága, — mondotta — és nagyot sóhajtoit. Sok-sok álmatlan éjszakába és sok-sok lelkiismeretlenségbe kerül. Ha én visszanézek az életemre, szinte megborzadok a veszélyektől, amelyeket bolond fejjel, a sikeremért meggondolatlanul vállaltam. És bár tudom, hogy azoknak a végtelen könnyelműségeknek köszönhetem minden későbbi sikeremet, ma már nem merném megtenni azt, amit akkor.
Húsz dollárral a zsebemben érkeztem Amerikába és tíz évi kemény, a hangyáénál sokkal szorgalmasabb munkával, — amelyben minden voltam a világon, csak éppen ember nem, — koplalva és fázva félretettem magamnak háromezer dollárt. Amikor egyszer Oshkoshban, Chicago mellett, — ahol akkor kihordó voltam — egy csomagot viszek haza, látom, hogy egy kis helyiség előtt sok ember áll és egy kikiáltó hirdeti a fotográfián meg-elevenedett embert, a modern kor csodáját. Láttam, hogy mennyi ember özönlik a kis bódéba és fizet le öt centet. Milyen remek üzlet lehet ez, — gondoltam magamban, ahol ennyi ember fizet be pénzt, nem kap érte semmit, és amikor kijön, mégis meg van elégedve, Egy-szer aztán én is bementem és szájtátva néztem, hogy a fotográfiák elkezdtek mozogni, megemelték a kalapjukat, bólogattak, kezet fogtak, sőt a közönség nagy mulatságára megölelték és meg is csókolták egymást. Elgondoltam, hogy milyen nagyszerű üzlet lehet ezt mutogatni, s elkezdtem érdeklődni, hogy honnan veszik, és hogy hol csinálnak ilyen képeket. Másnap már elszánt szemtelenséggel állítottam be egy ilyen filmkölcsönző vállalat főnökéhez és felajánlottam, hogy betársulnék a cégbe. A főnök ugyan nagyot nézett, de határozott fellépésem győzött, tárgyalásba bocsátkozott velem és hajlandó volt tízezer dollárért negyven százalék részesedéssel a cégbe bevenni. Gondolkozási időt kértem, és ezalatt megkezdtem a hiányzó hétezer dollár megszerzésének irtózatos munkáját.

Volt nekem Milwaukee-ban egy nagyon szegény, öreg néném, akinek égen, földön nem volt több pénze, mint kétezer dollárja. Száz dollár havi járadékot ígértem neki és elvettem a kétezer dollárját. Volt ugyanott egy bátyám, aki egy sörgyárban elnyomorodott és a gyártól havi ötven dollár nyugdíjat kapott. Eladattam vele a nyugdíját háromezer dollárért, havi száz dollár fizetésére köteleztem magam és elvettem tőle a háromezer dollárt. A most már meglévő nyolcezer dollárra kétezer dollár uzsorakölcsönt vettem fel és így, ezzel az életveszélyes pénzzel a zsebemben, beállítottam a filmcég főnökéhez.
Börtönbe juthattam volna, ártatlan, tehetetlen embereket tehettem volna kenyértelenné. Még ma is borsódzik a hátam, ha rágondolok arra az elszántságra, amelyre akkor képes voltam, és amelyre ma harmincöt év után semmiért a világon sem volnék kapható. Mint a sikkasztó, aki biztosra veszi, hogy visszateszi az eltulajdonított pénzt, nekem sem jutott eszembe, hogy ezek a szörnyű pénzek el is veszhetnek. Szóval beállítottam a filmcég főnökéhez és azt mondottam: Meggondoltam a dolgot, hajlandó vagyok részt venni a vállalatban tízezer dollárral, ha a vállalat ötvenegy százaléka, tehát a többség az enyém lesz. Ötven-ötven, — felelte a főnök — ha akarja vagy semmi. Semmi, — feleltem — olyan impertinenciával, amelyet még ma sem tudom, hogy akkor honnan vettem — és elmentem.

Nekem ugyan fogalmam sem volt, hogy mi a film, de tetszett az üzlet és elhatároztam, hogy megcsinálom. Megismerkedtem annak a cégnek első hivatalnokával, a „cég eszével”, tíz dollár heti fizetéssel többet ajánlottam neki, mint volt és másnap már kezdtem tőle eltanulni, hogy tulajdonképpen mi is az a filmgyártás és kölcsönzés.
Sikerült. Egy félév multán már sok pénzt kerestem, másfélév után tönkretettem azt a filmkölcsönzőt, amelybe be akartam társulni és megvettem azt potom pénzen, most már száz százalékra. Később filmgyárat alapítottam és a filmiparral együtt én is felfejlődtem oda, ahol ma állok. A dolog jól sült el.

A nénémnek élete végéig havi ezer dollárt fizethettem. A bátyám pedig havi ezerötszáz dollárt kap a kölcsönadott háromezer dollárja fejében élete végéig. A háromezer dollárral pedig részvényese lett a vállalatomnak és ezek a részvények ma  háromszázezer dollárt biztosan megérnek.
Ha nekem akkor skrupulusaim vannak, ha én akkor a lelkiismeretemmel és a szívemmel beszélem meg a dolgaimat és nem a merészségemmel, elszántságommal és tettvágyammal, — ha én akkor a békés, nyugodalmas életet választom és nem a nagy sikerek lehetőségét és ha én akkor a sikerért nem vállalok minden veszélyt és nem teszem kockára a magam és a mások egész életét, — mint ahogy ezt minden igazi sikernél kockára kell tenni — akkor de sok minden máskép lett volna, de sok minden nem lett volna. Nem épült volna meg az én óriási telepem, nem keresett volna ezer és ezer ember megélhetést magának és a családjának és nekem sem lett volna annyi sok nagyszerű üdítő sikerem.

És mégis, ha visszanézek, megborzadok. És ha megkérdezem magam, most harmincöt év sok-sok küzdelme és sikere után, hogy érdemes volt-e annak az első bűnösen könnyelmű lépésemnek a veszélyét vállalni és félve kérdezem, hogy mi lett volna, ha elcsúszom, ha nem sikerül? Bizony, nem tudom. Mint ahogy nem tudom, hogy nem lett volna-e jobb mindezt akkor kérdezni magamtól és nem is belevágni az egészbe.
Magának pedig fiam csak egyet ajánlok: ne sikeres és ne gazdag akarjon lenni, hanem boldog. A boldogsághoz nem az én utam, hanem valami más út kell, hogy vezessen. Ez az egész, amire eddig rájöttem. folyt köv…..

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*