19 amerikait állítanak bíróság elé Egyiptomban

Negyvennégy személyt, köztük 19 amerikait és más külföldieket, állítanak büntető bíróság elé Kairóban azzal a váddal, hogy illegálisan finanszíroztak Egyiptomban működő nem kormányzati szervezeteket. 

Egyiptomi igazságügyi források tájékoztatása szerint a per időpontját még nem tűzték ki, és a vádlottakat sem tartóztatták le. A külföldiek csoportjában az amerikaiak mellett öt szerb, két német és három nem egyiptomi arab is a vádlottak padjára kerül.A hatóságok tavaly december 29-én váratlanul razziákat tartottak tizenhét nem kormányzati szervezetnél Kairóban, s átkutatták az emberi jogokat védő egyiptomi, illetve külföldi szervezetek irodáit. Utóbbiak között van az amerikai Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI), az Országos Demokrata Intézet (NDI) és a Freedom House, valamint a német Konrad Adenauer alapítvány.

Az ügy folytatásaként megtiltották az ország elhagyását tíz amerikai politikai aktivistának. Az intézkedés által érintett személyek között van Sam LaHood, a Nemzetközi Republikánus Intézet egyiptomi irodájának vezetője, Ray LaHood amerikai közlekedési miniszter fia. Az IRI-stáb négy tagja mellett a NDI hat munkatársa sem hagyhatta el az arab országot.
Az ügy komoly feszültséget keltett az Egyiptomot irányító katonai vezetés és az amerikai kormányzat között. A lépés komoly kérdéseket vet fel az egyiptomi demokratikus átmenettel kapcsolatban, s hatással lehet az amerikai segélyezési politikára is – mondta másfél hete a washingtoni külügyminisztérium emberi jogi ügyekért felelős külügyi államtitkára.
Az Egyesült Államok évi 1,3 milliárd dollárral támogatja az egyiptomi hadsereget.-MTI-

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*