Normalizálódott az utasforgalom a repülőtéren

Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren, a Malév-jeggyel rendelkező utasok tájékozódtak a lehetőségekről – mondta el Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója szombaton reggel az MTI-nek.

A szombati nap egyébként sem forgalmas, összesen 13 Malév járat indult volna.Hardy Mihály beszámolt arról is, hogy hajnalban visszatért a lízingelt repülőgépeket az írországi Shannonba, az International Lease Finance Corporation (ILFC) központjába visszaszállító gépek személyzete.A tranzitban péntek este összesen 29 külföldi Malév-utas volt, nekik a konzulátusok nyújtottak segítséget a továbbutazáshoz.
Róna Márta, a Malév szóvivője felhívta a figyelmet a Malév honlapján közölt elérhetőségekre. A légitársaság folyamatosan és megerősített ügyfélszolgálattal tájékoztatja az utasokat a tennivalókról. Hozzátette, hogy a Malév-jeggyel rendelkező utasoknak egy másik járatra kell jegyet venniük, és a számlát kell benyújtaniuk a Malévhez. A pénteken leállt légitársaság feladata most a tájékoztatás és az utólagos elszámolás – tette hozzá.A Malév pénteken hajnalban jelentette be, hogy 66 év üzemelés után nem indít több járatot, a légitársaság leáll, miután nem volt elég likviditása arra, hogy a megrendült bizalmú kiszolgálóknak előre fizessen ki nagy összegeket. Összesen 7.200 pénteki utas már nem tudott Malév-géppel utazni, számukra több légitársaság is kedvezményes árú jegyeket ajánlott. A légitársaságnál hamarosan csoportos létszámleépítéssel válnak meg a dolgozók nagy többségétől. A Malév leánycégeit a leállás nem érinti, ezek tovább üzemelnek.-MTI-

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*