70 éves az Amerika Hangja

Az Amerika Hangja továbbra is “információs mentőkötelet” jelent az olyan zárt társadalmak számára, mint Irán – jelentette ki szerdán, a rádió elindításának 70. évfordulóján a műsorszolgáltató igazgatója, David Ensor.

Ensor elmondta, hogy az Amerika Hangja (Voice of America, VOA) januárban kezdte el sugározni a Mianmar számára készített tévéműsorát és kínai videoblogját 7 millióan látogatták. A VOA bővítette az iráni közönségnek szánt televíziós sugárzását és internetes szolgáltatásait, új egészségügyi rádióműsorokat készít Afrika számára és egy orosz nyelvű tévéadás elindítását tervezi, amelynek elkészítésében a közösségi médián keresztül a nézők is részt vehetnek.

Az igazgató szerint a hidegháború idején fontos szerepet játszott Amerikai Hangja ma ugyanolyan fontos, mint 1942. február 1-jén, amikor rövidhullámon megkezdte német nyelvű rádióadását. Az amerikai kormány által finanszírozott globális multimédia-szervezet ma 43 nyelven közvetít híreket és kulturális műsorokat, amelyek becsült adatok szerint hetente 141 millió emberhez jutnak el. Az adások kizárólag az Egyesült Államokon kívüli közönség számára készülnek.

“Itt Amerika Hangja beszél. A hírek lehetnek jók, a hírek lehetnek rosszak. Az igazat fogjuk mondani önöknek” – ezekkel a szavakkal kezdődött a VOA első, a náci Németországra sugárzott adása. Ensor, a VOA 28. igazgatója szerint a szervezet továbbra is ennek az üzenetnek a szellemében működik. Az Amerika Hangjának 1942 és 2004 között volt magyar nyelvű szolgálata.

Az Amerika Hangjának, amely a 2011-es költségvetési évben 204,8 millió dollárból gazdálkodott, 1200 társult állomása van a világon. A médiaszervezet Washingtonban csaknem 1200 munkatársat alkalmaz és a világ “forró pontjairól” szerződtetett helyi újságírók tudósítják. A tálibok a múlt héten magukra vállalták egy, az Amerika Hangjának dolgozó riporter meggyilkolását Pakisztánban.-MTI-

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*