A reménnyel együtt a türelem is elfogyott!

“Munkát kenyeret”! Menet indul 2012. február 06-án (hétfőn) Miskolcról Budapestre. 196,8 Km-t menetelnek és egy hétig gyalogolnak az  elkeseredett emberek. Felhívást intéztek mindenkihez, aki egyet ért, hogy menjen el és tartson velük. A menethez az útvonal bármely szakaszában lehetőség van csatlakozni.

Magyarországon a szegénységet a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) létminimum-számításai alapján határozzák meg. Eszerint ma a lakosság 30%-a, mintegy 3 millió ember él a létminimumon és az alatt. Az EU módszertana alapján – eszerint a szegénységi küszöb az átlagjövedelem 60%-a – a szegények aránya 17% (ami 1,7 millió főt jelent).

A 10 milliós Magyarországon – a KSH szerint – 1,1 milliónyian tartósan leszakadtak a társadalomról, többszörösen hátrányos helyzetben, kirekesztettségben élnek. Ők a mélyszegények; a felkapaszkodás szinte lehetetlen számukra. 2009-2010 telén – hasonlóan az utóbbi évekhez – mintegy 200-an fagytak meg, többségük a saját fűtetlen otthonukban, a többiek az utcákon. A hajléktalanok számát 30–50 ezerre teszik.A szegény családok döntő többsége bevételeinek szinte egészét a gyerekek nevelésére, illetve a legelemibb szükségletek fedezésére kell, hogy fordítsa. Súlyos problémát jelent a szegény családoknak a lakás fenntartása, valamint a tüzelő beszerzése.

A felhívás teljes szövege:

Tisztelt Emberek!

Mi a hétköznapokban látjuk, tapasztaljuk, hogy az élet egyre keservesebb az egyszerű emberek számára. Kistelepülési polgármesterként, munkásként vagy munkanélküliként azt látjuk, hogy a minket körülvevő világ teljesen más, mint amit a tévében látunk. Sokkal rosszabb! Fűteni, enni kéne, de nincs munka, nincs pénz. A tartalékok a reménnyel együtt elfogytak, pedig még csak az év elején járunk. Azok is szenvednek, akiknek még van állásuk. A pénzük kevesebb, az árak nőnek. Elég volt! A reménnyel együtt a türelem is elfogyott!
Figyelmeztetni kell a döntéshozókat, hogy baj van, és még nagyobb baj lesz, ha nem értünk szót. Mivel kormánypárti képviselőinket a választások óta nem láttuk, mi megyünk el Budapestre a munkahelyükhöz, a Parlamenthez, ott biztos találkozhatunk velük és meghallgatnak minket. Három dolgot szeretnénk kérni. Munkát, kenyeret, és a megélhetéshez elég bért.
2012. február 6-án reggel 09.00-kor gyalogmenetben elindulunk (Miskolc, ITC parkoló) Budapestre a régi 3-as úton, és az év első parlamenti ülésnapján február 13-án délután megérkezünk a Tisztelt Ház elé.
Kérünk mindenkit, hogy aki egyetért velünk, jöjjön el, tartson velünk. Tudjuk, hogy nem mindenki ér rá, vagy bír egy hetet gyalogolni, de ha 1 napot, 1 órát velünk tart, az is erősíti ügyünket. A szállást, étkezést igyekszünk megoldani. A csatlakozni szándékozó barátainktól azt kérjük, hogy személyigazolvány és lakcímkártya legyen a zsebben.
(Félreértések elkerülése végett szeretnénk megjegyezni, hogy mi hiszünk a demokráciában, ezért szélsőséges pártok (JOBBIK) tagjainak támogatását nem kérjük!)

Palásthy ZsoltBoldogkőváralja, munkanélküli

Takács László
Alsógagy polgármestere

Komjáthi Imre
Edelény, munkás

Vécsi István
Ricse polgármestere

Nagy Miklós Imre
Miskolc, munkanélküli

Rozin József
Ózd, munkás

Füzesséri József
Szikszó polgármestere

„Munkát, kenyeret!” MENET

2012. 02. 06. – 2012. 02. 13.

06. (hétfő)     09.00    Indulás Miskolc, ITC parkoló

13.30    Érkezés Mályi (14,0 km) Továbbindulás: 14.00

15.20    Érkezés Nyékládháza (4,0 km) Továbbindulás: 15.30

18.00    Érkezés Emőd 24 km (8,0 km)

Szállás

07. (kedd)    08.00     Indulás Emődről

10.10    Érkezés Vatta (6,3 km) Továbbindulás: 10.20

12.20    Érkezés Bükkábrány (6,0 km) Továbbindulás: 12.50

14.10    Érkezés Mezőnyárád (4,8 km) Továbbindulás: 14.20

18.00    Érkezés Mezőkövesd (9,6 km) 26,7 km

Szállás

08. (szerda)    09.00    Indulás Mezőkövesdről

12.00    Érkezés Szihalom (8,8 km) Továbbindulás: 12.30

14.45    Érkezés Füzesabony (6,3 km) Továbbindulás: 15.00

17.30    Érkezés Kerecsend (7,7 km) 22,8 km

Szállás

09. (csütörtök) 09.00    Indulás Kerecsendről

12.00    Érkezés Kápolna (9,0 km) Továbbindulás: 12.30

17.00    Érkezés Ludas (13,5 km) 22,5 km

Szállás

10. (péntek)    09.00    Indulás Ludasról

11.20    Érkezés Karácsond (7 km) Továbbindulás: 12.00 (Tovább nem a 3-as úton, hanem a Karácsondi úton!)

15.30    Érkezés Gyöngyös (10,7 km) 17,7 km

Szállás

11. (szombat)    08.00    Indulás Gyöngyösről

13.00    Érkezés Hort (15,0 km) Továbbindulás: 13.30

17.00     Érkezés Hatvan (10,5 km) 25,5 km

Szállás

12. (vasárnap) 08.00    Indulás Hatvanból

13.20    Érkezés Aszód (15,4 km) Továbbindulás: 13.50

18.20    Érkezés Gödöllő (13,7 km) 29,1 km

Szállás

13. (hétfő)    08.00    Indulás Gödöllőről

10.30    Érkezés Kerepes (7,5 km) Továbbindulás: 10.40

11.20    Érkezés Kistarcsa (2,0 km) Továbbindulás: 11.30

17.00    Érkezés Budapest, Kossuth tér (19,0km) 28,5 km

Összesen: 196,8 km

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*