Amerikai egyetemen ne mondd, hogy ázsiai vagy!

Lanya Olmstead Foridában született Tajvanról bevándorolt anyától és norvég származású amerikai apától. Etnikai értelemben félig tajvaninak és félig norvégnak tekinti magát, de amikor a Harvard Egyetemre jelentkezett, csak egy, a faji hovatartozásra vonatkozó kockát ikszelt be, azt, hogy fehér.

“Nem akartam bejelölni azt, hogy “ázsiai”, mert anyukám azt mondta, hogy a felvételi során az ázsiaiakat hátrányosan megkülönböztetik” – mondta Olmstead. Sok ázsiai-amerikai meg van győződve arról, hogy számukra nehezebb a bejutás a vezető amerikai egyetemekre – írja az AP. A vizsgálatok azt mutatják, hogy az Egyesült Államok lakosságának hat százalékát kitevő ázsiai-amerikaiak a számszerinti súlyuknál sokkal nagyobb arányban teljesítik ezeknek az egyetemeknek a követelményeit, és sokszor több száz ponttal is jobb teszteredményt kell elérniük, mint a más etnikai csoportokhoz tartozóknak, hogy felvegyék őket. A bírálók szerint ezek a számok, párosulva azzal a körülménnyel, hogy a faji hovatartozásra nem tekintő vezető egyetemeken kétszer akkora arányban vannak jelen az ázsiaiak, mint a Borostyánliga (a tekintélyes nyugati parti egyetemek összefoglaló neve) egyetemein, azt bizonyítja, hogy létezik hátrányos megkülönböztetés.


A diákok egy – nem tudni mekkora – része azzal válaszol erre, hogy felvételi jelentkezésén nem ázsiainak vallja magát.
Akiknek csak az egyik szülőjük ázsiai, s a nevük nem árulja el a származásukat, viszonylag könnyű dolguk van. Nehezek viszont a jelenség kapcsán felmerülő kérdések: Mi áll a felvételi nehézségek mögött? Pontosan mit is jelent az, hogy valaki ázsiai-amerikai, s választás kérdése-e, hogy valaki annak számít, vagy sem?

A lelkem egy részét adom el, ha titokban tartom származásomat

Amalia Halikiasnak, a Yale első éves hallgatójának az anyja kínai bevándorlók gyerekeként született az Egyesült Államokban, az apja pedig görög bevándorló. A felvételi űrlapon ő szintén a „fehér” rubrikát jelölte be.
Elmondása szerint édesanyja „a legteljesebb mértékben” helyeselte ezt, bár fontosnak tartja kínai öröksége megőrzését.
Az ázsiait jelölő rubrika üresen hagyását azonban nehezen élte meg Jodi Balfe, a Harvard első éves hallgatója, aki Koreában született, koreai anyától és fehér amerikai apától, és hároméves korában érkezett az Egyesült Államokba. Középiskolai, a továbbtanuláshoz tanácsokkal szolgáló instruktora, tanárai és barátai tanácsa ellenére jelezte a felvételi lapon félig ázsiai származását.
„Rossz érzés volt arra gondolni, hogy etnikai hovatartozásom felét eltitkolom. Nagy hatással volt arra, hogy milyen személyiséggé váltam, és úgy éreztem, hogy a lelkem egy részét adom el, ha titokban tartom” – fogalmazott Balfe. „Úgy éreztem, hogy az egyetemi felvétel nem ér ennyit. Olyan, mintha csak az egyik felemet vették volna fel” – tette hozzá.
Más diákok azonban úgy érzik, hogy erős ázsiai identitásuk, és az igazságtalanságról alkotott képük között nincs konfliktus. „Ha tudod, hogy újból hátrányos megkülönböztetésben lesz részed, akkor teljesen normális dolog, hogy nem vallod be az ázsiai származásodat” – mondta ezzel kapcsolatban Amalia Halikias.

„A kínai szülők megparancsolhatják a gyerekeiknek, hogy kizárólag ötösöket kapjanak”

Az ázsiai országokból történő bevándorlást szigorúan korlátozták a vonatkozó törvények 1965-ben bekövetkezett változásáig. Amikor végre kinyíltak a kapuk, sok olyan magasan képzett ázsiai érkezett az Egyesült Államokba, aki hajlandó volt elviselni a nehézségeket azért, hogy több lehetőséget teremtsen a családjának, s elszánta magát arra, hogy erőfeszítések és tanulás árán megvalósítsa az amerikai álmot.
Ezek a bevándorlók – és leszármazottjaik – gyakran megkövetelték, hogy a gyerekeik olyan keményen dolgozzanak, amennyire az emberileg lehetséges. Lévén, hogy a szülők iránti tisztelet általános jellemzője az ázsiai kultúrának, nagyon sok gyerek eleget tett a követelménynek – és kiváló eredményekre jutott.
„A kínai szülők megparancsolhatják a gyerekeiknek, hogy kizárólag ötösöket kapjanak. A nyugati szülők csak annyit kérhetnek, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt” – írta egy pici túlzással Amy Chua legújabb, A tigrisanya harci himnusza című bestsellerében.
„A kínai szülők mondhatják: +Lusta vagy. Minden osztálytársad jobb nálad.+ Ezzel szemben a nyugati szülők saját zavaros, a teljesítménnyel kapcsolatos érzéseikkel küszködnek, s megpróbálják meggyőzni magukat arról, hogy a gyerekeik teljesítménye nem okoz csalódást nekik” – olvasható Chue könyvében.
Természetesen nem mindegyik ázsiai-amerikaira illik ez a sztereotípia. Nem mindegyikre igaz az, hogy állandóan kiválóan teljesítő, minden utasításnak engedelmeskedő robotos. Vannak köztük olyanok, akik jobban szeretik az amerikai kultúrát az ázsiainál. Gazdasági státusuk, anyaországuk és szokásaik változóak, s az őseik is lehetnek szegények vagy gazdagok.
De az amerikai társadalom egészével összevetve az ázsiai-amerikaiakról elmondható, hogy a többségnél nagyobb hangsúlyt helyeznek a tanulásalapú komoly felkészítésre, amit a legjobb egyetemhez vezető legközvetlenebb útnak tekintenek.

A Tigrisanya sztereotípia a valóságban gyökerezik – mondta Tao Tao Holmes, a Yale másodéves, Kínában született anyától és amerikai fehér apától származó hallgatója, aki a felvételi lapon nem jelölte be ázsiai származását.

– Matematikából nem vagyok elég jó ahhoz, hogy ázsiainak vallhassam magam. Félig tréfásan szoktam ezt mondani, de komolyan úgy érzem, hogy ha ázsiainak vallottam volna magam, jobban kellett volna teljesítenem (legalábbis ezt várták volna tőlem), azokban a tárgyakban, amelyeket a közvélekedés szerint az ázsiaiak másoknál jobban tudnak.”

A statisztikai adatok tanúsítják a diszkriminációt

„Egészen más követelményeknek kellett megfelelnem (anyám szerint), mint a barátaimnak” – tette hozzá Tao Tao Holmes, aki szerint a bevándorló szülők gyerekei (még ha nem is ázsiaiak), hasonlóan komoly tanulmányi követelményeket kénytelenek teljesíteni. Úgy gondolja, hogy az amerikai szülők gyerekei hozzájuk képest elkényeztetettek és lusták? „Lényegében ezt próbálom elmondani” – felelte a kérdésre.
A felvételi próbaként kezelt SAT-teszt kitöltői között az ázsiai diákok minden más származási csoportot megelőznek, köztük a fehéreket is. A Princeton Egyetemen tanító Thomas Espenshade szociológus a vezető egyetemekre 1997-ben jelentkezettek körében végzett vizsgálatot (akkor a maximális SAT-eredmény 1600 pont volt, szemben a mai 2400-zal), és megállapította, hogy az ázsiai-amerikaiaknak 1550 kellett az elitegyetemre való felvételhez, míg a fehér diákoknak 1410, a feketéknek pedig átlagosan 1100.
A faji hovatartozást nem firtató vezető egyetemeken igen magas az ázsiai hallgatók aránya. A Kaliforniai Műszaki Egyetemen például a diákoknak körülbelül egyharmada ázsiai. (Kalifornia állam lakosainak 13 százaléka rendelkezik ázsiai gyökerekkel.) A Berkeley-Kaliforniai Egyetemen – ahol állami törvény tiltja a faji hovatartozás megkérdezését a felvételizőktől – a hallgatók több mint 40 százaléka ázsiai, holott a törvény elfogadása előtt a részarányuk csupán 20 százalék körül volt.
Steven Hsu, az Oregoni Egyetem fizikaprofesszora, és a jelenlegi felvételi rendszer elkötelezett bírálója határozottan állítja, hogy a statisztikai adatok egyértelműen a diszkrimináció meglétéről tanúskodnak. Hozzáteszi azonban, hogy a hátrányos megkülönböztetést nehéz tetten érni. „Könnyen el tudom képzelni, hogy ha egy egyetemen a hallgatók többsége ázsiai, akkor az intézmény egyik pénzfelhajtója közli a vezetőkkel, hogy ez taszítja azokat, akiket adományszerzési céllal megkeres.
A Yale, a Harvard, a Princeton és a Pennsylvaniai Egyetem egyetlen tisztségviselője sem kívánt nyilatkozatával hozzájárulni ennek az anyagnak a megírásához – írta Jesse Washington, az AP-hírügynökség munkatársa.(MTI-Press)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*