Megérkeztünk

Másnap reggel tízkor vártak minket a munkahelyen. Még este séta közben megnéztük, hogy hol van, így nem kellett attól félnünk, hogy nem találunk oda. Az épület a város központjában, a főutca legtetején van. Pickwick Plazanak hívják, vidéki jellegű irodaház, csak két emelet az egész. Persze négy parkolószint tartozik hozzá, de hát ezért Amerika ez itt. A cég az elsőn van, ott várt minket a recepciónál Cathy Audia, akit már ismertünk a levelekből.

Először is sűrű bocsánatkéréssel kezdte, de két hétig Californiában nyaralt, és épp az előbb olvasta el a leveleinket, amelyben érdeklődünk, hogy mégis mit csináljunk a repülőtéren, ha megérkezünk. Időben. Fogadott minket Gálik Milán, aki állítólag valamikor régen ugyanúgy ment ki, mint mi, de most már valami nagyfőnök a cégben. Körbevezetett, leültetett, kérdezett néhány szót, majd következtek az interjúk, amelyek során ki kellett deríteni, hogy melyikünk hová kerül. A cég egyébként érdekes, így kívülről nézve legalábbis. Nagy, mert az épület teljes első szintjét elfoglalja, és még a másik épületben is van belőle. Ezen kívül a világ több pontján is vannak irodák, kb. 400 fő. A fejlesztő munka azonban jórészt itt folyik. Egyébként az alkalmazottak számától eltekintve a cég értéke olyan 1.2 milliárd dollár, tehát tényleg nem kicsi. Az, hogy ezt ilyen kevés alkalmazott termeli meg csak a hatékonyságot bizonyítja.

Habár nem ott dolgozunk, de első nap igazán nagy benyomást az ún. híd tett ránk. Ez az a hely, ahol a kereskedők (pilótának hívják őket) dolgoznak. Két ilyen híd van itt Greenwichben. Az egyik egyszerűbb, minden asztalon 4-5 LCD monitor szintén ugyanez az asztalok fölött, a monitorokon színes grafikonok és számsorok, és mindegyik asztal előtt ül egy ember, aki bőszen nézi a számokat és láthatóan nagyon koncentrál rájuk, meg néha telefonál. Van még néhány másik ember, aki járkál közöttük és szintén nagyon figyelmesen nézeget, szóval látszik, hogy itt komoly munka folyik.
A másik híd azonban az igazán érdekes. Ez egy hosszúkás, nyitott irodarészen van. Középen egy folyosó megy végig. Egyik oldalán, egy kissé beljebb hosszú fehér fal, amelyre szintén számokat és grafikonokat vetítenek ki.

Rengeteg adat, fogalmunk sincs, mire valók vagy mit jelentenek, de nagyon jól néz ki. A folyosó másik oldalán – 3 sorban, mint a moziban, az egyik sor magasabban mint a másik – ülnek a pilóták, mindegyikük előtt LCD monitorok. A fal előtt is rengeteg ember áll. Szintén folyik a beszélgetés, figyelik a számokat. Szóval belépsz, és azt látod, hogy minden modern, rengeteg adat mindenhol, rengeteg ember jár körbe-körbe és láthatóan nem a hétvégi programjukról beszélgetnek.
Persze a fejlesztők nem ilyen helyen dolgoznak, a mi irodánkban nincs sem mozgás, sem színes adatok, sem LCD monitorok. Nagyjából két gép jut egy emberre, mert a fejlesztés SUN-okon folyik, amik teljesen el vannak vágva a külvilágtól, illetve csak belső hálózaton keresztül kommunikálnak még a más földrészeken lévő gépekkel is. Aztán beosztástól meg osztálytól függően van PC is néhány embernek, azon meg lehet internetet nézni meg emaileket olvasni.

Persze – például a mi részlegünkön – csak szigorúan munka céljából, és például nekem nem is jár még PC.
Egyébként az egész cégből sugárzik a profizmus, nem látni fölöslegesen lézengő embert, mindenkiből árad a szorgalom, és ez természetesen visszatükröződik az adatokon is. A cég gyakorlatilag elsősorban Market Maker, ami azt jelenti, hogy állandóan vételi és eladási ajánlatokkal kell bent lennie azokon a tőzsdéken, amelyeken regisztrálva van. Magyarul, ha bent van egy eladási ajánlatom és az teljesül (megveszik), rögtön ott kell lennem egy másikkal, különben felfüggesztenek az adott piacon. Állítólag a napi forgalmazott mennyiség 300-400 millió dollár, el lehet képzelni, hogy milyen munka van e mögött. Magát a teljes munkát a szoftverek végzik, a pilóták a futásukat ellenőrzik és figyelik az új lehetőségeket.
Az amerikai munkamorálból is volt részünk tapasztalatot szerezni.

Természetesen a saját bőrünkön, hisz nem számítunk külön embernek, ugyanolyan feltételek vonatkoznak ránk, mint bármilyen helyire. A munkaszerződések itt olyan formában köttetnek, ahogy a két félnek jól esik. Nincs ilyen vagy olyan biztosíték, kötelező elemek (Ez közben kiderült, hogy nem teljesen így van, de inkább a pereld-be-a-másikat-többmillió-dollárra a divat, nem az egyértelmű és mindenkit ésszerűen védő munkaszabályozás). Tulajdonképpen az évi szabadságok számát is minden cég saját maga határozza meg, csak legyen benne a szerződésben. Ezen kívül a betegszabadság és egyebek is más, mint nálunk. Ha öt napnál kevesebbet vagy beteg, akkor az a szabadságodból megy le. Gusztustalan…
Első napunk jórészt azzal telt, hogy különböző csoportvezetők interjúztattak minket, majd a nap végén közölték, hogy melyikünk melyik csoportba kerül. Ekkor megkaptam az asztalomat, gép még nem volt rajta, ezért átültettek egy másikhoz, és ismerkedjek a környezettel.

Azóta így mennek a napok. Már a második héten járunk, de még most is a rendszer felállítása folyik. Én sem értem igazán hogy micsoda ez az egész, de semmit sem egyszerű beállítani a gépemen. Szóval írok valamennyi kódot is, de nagyrészt a beállításokat ellenőrizgetem, fájlokat másolok stb. Egyelőre elég unalmas, főleg mert egy akkora rendszer, amelyet nem lehet átlátni pár nap alatt, tehát a legjobb hozzáállással is vakon csinálom a dolgomat.

 

Szilágyi Balázs

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*