Ezrek zarándokoltak Betlehembe

Zarándokok, turisták és helyi keresztények ezrei keresték fel szombaton a ciszjordániai Betlehemet, Jézus születésének a hagyományos hit szerinti helyszínét.

Sok látogató a belvárosi Jászol-terén gyűlt össze egy 15 méteres karácsonyfa körül, ahol egymást fényképezik és napfürdőznek. A fő esemény az éjféli mise lesz a Születés templomában, amely Jézus születésének vélt helye fölött magasodik.

Az izraeli idegenforgalmi minisztérium közleménye szerint mintegy 90 ezer embert várnak a karácsonyi ünnepekre. A tárca szóvivője szerint idén is, akárcsak tavaly, rekordszámban érkeznek látogatók a területre. A szám meglepően magas az arab világban zajló zavargások, az amerikai és az európai gazdasági lejtmenet ellenére. Victor Batarseh, Betlehem polgármestere reményét fejezte ki, hogy az idei ünnepekkel közelebb kerülnek ahhoz, hogy megvalósuljon a palesztinok álma, az államiság megteremtése. “Ezt a karácsonyt azzal a reménnyel ünnepeljük, hogy a közeljövőben megszerezzük a jogot az önrendelkezésre, a jogot a saját demokratikus, világi állam megteremtésére Palesztina földjén. Éppen ezért olyan egyedi a mostani karácsony” – tette hozzá a város elöljárója.

Ciszjordániában csökken a keresztények száma. Egyesek szerint ennek gazdasági okai vannak, mások szerint ez a muzulmán többség részéről megmutatkozó zaklatás és megkülönböztetés miatt van.A keresztények elvesztették többségüket Betlehemben is, ahol a mintegy 50 ezer palesztin lakos kétharmada muzulmán.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*