Drámai helyzet a betegek gyógyszerellátásában

Megindult a dominóhatás a gyógyszerellátásban, a patikák mellett eladósodtak a nagykereskedők is, így már csak fizetés ellenében szállítanak a kórházaknak – írja a Világgazdaság. A lap szerint drámai helyzet alakulhat ki a betegek gyógyszerellátásában.

Sok patika egyik napról a másikra képes csak megrendelni az aktuálisan szükséges orvosságot a nagykereskedőktől, így a betegnek többször is vissza kell mennie a patikába. A lapnak Feller Antal, a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének alelnöke egyebek között a patikák alulfinanszírozottságát sorolta azon okok közé, amelyek miatt nem tudnak készletezni.

Tavaly a nagykereskedők évi 9-10 milliárd forint utólagos árengedményt nyújtottak a patikák számára, ami tetemes összeg, hiszen a 2400 gyógyszertár adózott eredménye mindössze 7,9 milliárd forint volt. Mára azonban nagykereskedelem kritikus helyzetbe került, hiszen a patikák kintlévősége 70 milliárd felett van, ebből a lejárt számlák összege 18 milliárd. Tetézi a terheket, hogy az alulfinanszírozott kórházaknál is 10-12 milliárdra nőtt a lejárt gyógyszeradósság állomány. Az egy évvel ezelőtti 27,5 milliárdos kórház konszolidációnak másfél-két hónapig tartott a hatása, majd újra kezdődött az eladósodás. ‘A beszállítóknak nincs lehetőségük a kórházak további finanszírozására, így gyakran már csak az előzetes pénzutalás után szállítják le a megrendelt árut a számukra’– mondta az alelnök. Nem csupán magyar jelenség a pénztelenség, de a magyar gazdaság állapota miatt a hazai egészségügy az átlagosnál is kritikusabb helyzetben van, s a Széll Kálmán Tervben jövőre előírt 83 milliárdos gyógyszerkassza lefaragása nagyon sötét képet vetít előre.(OrientPress Hírügynökség)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*