A nemzeti vagyon 90 százalékát magáncégek védik

A nemzeti vagyon 90 százalékát Magyarországon magáncégek védik – mondta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SzVMSzK) elnöke szerdán Budapesten háttérbeszélgetésen.

Hozzátette: vagyonvédelemmel mintegy 3.700 vállalkozás foglalkozik, a biztonsági őrök száma meghaladja a 100 ezret. A vagyonvédelemmel fogalakozó cégek éves összárbevétele meghaladja az 1.000 milliárd forintot. Elmondta, a biztonsági iparág fejlődése az utóbbi években felgyorsult, előtérbe került a modern technika és technológia alkalmazása. Példaként említette a terjedő távfelügyeleti rendszereket, amelyek működtetése, üzemeltetése egyre nagyobb szaktudást igényel.

A cégeknél a vagyonvédelmi költségek összege nem haladja meg az összes költség 10 százalékát, de inkább ez alatt van. Egy magánlakás távfelügyelete pidig már megoldható néhány tízezer forintos beruházással és havi 600-1.000 forintos díjjal. A kamarai elnök az utóbbi időszak egyik legjelentősebb eredménynek tartja, hogy sok megrendelővel sikerült elfogadtatni a kamara által ajánlott minimális rezsiórabért. Ez most minimálisan 930 forint óránként. A fekete munka arányát ugyanakkor a szakmán belül 50 százalékra becsülte Német Ferenc. Az elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a biztonság igénye korunk egyik legnagyobb kihívása. A kamara pedig ennek megteremtésben szeretné segíteni, mind a megrendelőket, mind pedig a tagjait. (MTI)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*