Jól keresnek a kormány tanácsadói

Nem rossz állás kormányfői tanácsadónak lenni. Évi 12 millióért ad tanácsot a kormányfőnek például Hegedűs Zsuzsanna szociológus,  9 millióért fotózzák évente a Miniszterelnököt.

A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványt létrehozó Hegedűs Zsuzsanna a társadalmi felzárkóztatás, a társadalmi konfliktusok kezelése és az ezek megoldására szolgáló stratégiák kidolgozására, a rendszerváltás után az SZDSZ, az előző ciklusban a Fidesz képviselőjeként dolgozó Tellér Gyula a kormánypolitika társadalomelméleti háttérének tanulmányozására, politikai elemzések készítésére és tanácsadásra szerződött, Balogh Gábor pedig sportügyekben ad tanácsokat Orbán Viktornak.

Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke, akit időközben washingtoni nagykövetté neveztek ki, 2010 júniusa és 2011. január 31. között 8 millió forintért végzett tanácsadást jogalkotási és kodifikációs ügyekben, továbbá nemzetközi pénzügyi és gazdasági folyamatokat elemzett.

Félegyházy-Megyesy Jenő korábbi denveri tiszteletbeli konzul 12 millió forintért segíti a nyugati magyarsággal, valamint a civil és jótékonysági szervezetekkel való kapcsolattartásban a kormányfőt. Madarász László a magyar-francia gazdasági kapcsolatokat akadályozó ügyek rendezésében működik közre 4,3 millió forintért.

A nettó ötmillió forintot meghaladó szerződések közül a legnagyobb értékűt az I.M.G. Inter Media Group Kft.-vel kötötte a Miniszterelnökség: a vállalkozás 40 millió forintért nyújtott médiaszolgáltatásokat az Orbán Viktor által májusban meghirdetett szociális konzultációhoz kapcsolódóan. Az AllSys Management Kft. 8 millió forintért tájékoztatta a lakosságot a szociális konzultációról, míg a Prestige Media Reklámügynökség Kft. 7,7 millió forintért gyártott filmeket az új alaptörvény megalkotását előkészítő – márciusban zárult – nemzeti konzultációhoz.

A szerződési adatok szerint Burger Barna cége, a Fókusz-Pókusz Kft. évi 9 millió forintért készít fotódokumentációt az Orbán Viktor részvételével zajló eseményekről, Benkő Szilárd pedig tíz hónapon keresztül döntően rendezvényszervezői munkát végzett a Miniszterelnökségnek 11 millió forintért.

A Qualiton Alkotó, Művészetszolgáltató Kft. a kormányfő beszédeinek előkészítéséért és rendezéséért 8,2 millió forintot kap.

Győri Tibor, a Nézőpont Intézet korábbi tulajdonosa – aki egykor a Fidesz jogtanácsosaként is dolgozott – a miniszterelnök tevékenységével kapcsolatos jogi koordinációs feladatok végrehajtására szerződött, és 6,7 millió forintra jogosult ezért. A Nézőpont Intézet egyébként idén nyáron ugyancsak dolgozott a Miniszterelnökségnek: 1,7 millió forintért közvélemény-kutatást végzett a magyar uniós elnökség megítéléséről.

A kormányzati honlapon közöltekből kiderül, hogy az orbanviktor.hu weboldalt tervező Vármegye Média Kiadó és Szolgáltató Kft. évi 3,7 millió forintért üzemelteti a honlapot.

Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke, Horváth Attila, a Civil Jogász Bizottság tagja, Henter Lilla és Vida Viviána Ildikó a 2006. október 23-i események kivizsgálásával összefüggő jogi tanácsadásra szerződött, mindannyian az alkotmánybíróvá választása előtt a 2006. őszi eseményeket miniszterelnöki megbízottként vizsgáló Balsai István mellett dolgoztak. Henter 3 millió forintot, a többiek – valamint a Gaudesign Bt. – 4,2 millió forintot kaptak ugyanezért.

A Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. – Pintér Sándor belügyminiszter korábbi cége – pénzszállításra kötött szerződést a Miniszterelnökséggel, és idén nagyjából 1,2 millió forintért végezte ezt a tevékenységet.

A nyilvánosságra hozott adatok között kisebb értékű szerződések is szerepelnek, így kiderül belőlük például, hogy Jókai Anna író százezer forintért mondott emlékbeszédet Brunszvik Teréz halálának 150. évfordulóján. (MTI)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*