Magyarországon forog majd a Die Hard 5

Bruce Willis amerikai színész a jövő év elején érkezik Budapestre, januártól forog ugyanis Magyarországon a Die Hard című akciófilm-sorozat ötödik része.

Adam Goodman, a produkció hazai partnere, a Mid Atlantic Films vezetője az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a januárban kezdődő forgatás Budapest belvárosát és a főváros környékét fogja érinteni. A producer kiemelte: a stábban több magyar szakember is helyet kap majd “fontos pozíciókban”. Arra a kérdésre, hogy magyar színészek feltűnnek-e majd a filmben, a producer azt válaszolta, hogy elképzelhető, ugyanakkor korainak nevezte a kérdést. Az A Good Day to Die Hard című filmet eredetileg Csehországban forgatták volna, ám a bizonytalanná vált cseh pénzügyi támogatási rendszer miatt a stáb végül Magyarországot választotta.A 20th Century Fox stúdiónál készülő produkció ottani költségvetését 12 milliárd forintnyi koronára becsülték.

A Drágán add az életed! című filmmel 1988-ban indult széria folytatásáról a főszereplő John McClane-t alakító Bruce Willis beszélt először 2010 elején. A rendező John Moore lesz, a forgatókönyvet Skip Woods írta. A bemutatót 2013. február 14-ére, Valentin-napra időzítették. A film főként Oroszországban játszódik, ahova John McClane azért utazik, hogy kiszabadítsa fiát. Hogy ki játssza majd az ifjabb John McClane-t, azt egyelőre nem tudni. Adam Goodman úgy tudja, a szerepre még nem választottak színészt. Az amerikai filmes szaklapokban és portálokon mindenesetre számos lehetséges név kering Paul Walkertől, a Halálos iramban sztárjától Aaron Paulon és Paul Danón keresztül Milo Ventimigliáig. Találgatások szerint a szerencsés kiválasztott – mint a Variety.com fogalmaz – akár meg is “örökölheti” majd a sorozatot az 56 éves Willistől. (MTI)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*