Rekord Skóciában

Skóciában a szeszes italok fogyasztása minden eddigi rekordot megdöntött és jelentősen meghaladta Anglia és Wales erre vonatkozó adatait – tudatták az Egyesült Királyság egészségügyi hatóságai legújabb jelentésükben. A skót kormány – első európai régióként – a szeszesitalokra vonatkozó minimálárak megszabásával akar hadat üzenni az alkoholizálásnak.

A súlyos alkoholizmus sok betegséggel, halállal és nagy közegészségügyi költségekkel jár, ezért az Egyesült Királyságban 1994-től részletesen vezetik az alkoholra vonatkozó kereskedelmi adatokat. A most nyilvánosságra hozott számok szerint tavaly egy főre számítva 23 százalékkal több szeszes italt adtak el Skóciában, mind Angliában vagy Wales területén. Ilyen mértékű különbség a tagállamok között a nyilvántartás 17 éve során még soha nem volt. Átlagosan minden felnőttre 2,2 literrel több tiszta szesz jutott Skóciában, mint Angliában.

Ez azt jelenti, hogy 2010-ben az átlagos angol lakos 9,6 liter tiszta szesznyi alkoholt fogyasztott, skót társa pedig 11,8 litert. Férfiak esetében a javasolt alkoholmennyiség felső határa heti 21 ital, a skót átlag viszont heti 22,8 italnak felel meg. A whisky hazájában különösképpen megnőtt a vodka fogyasztása. A múlt század közepéig vodkát Nagy-Britanniában alig ittak, csak azután vált mind népszerűbbé. Most megdöbbenést keltett, hogy tavaly vodkából két és félszer annyit fogyasztottak fejenként a skótok, mint az angolok.

A vodka azért lett világszerte igen népszerű, mert mind többen vezetnek autót: a vodka szagtalan, és a ginnel vagy a whiskyvel ellentétben az igazoltató rendőr nem érzi a szagát. Az alkohol rengeteg kárt okoz Skóciának: naponta átlagosan öt ember halálának a szesz az oka, és 98 lakos kerül kórházba alkohol miatt. A rendőrök naponta 23 autóvezetőt büntetnek meg ittas vezetésért és 450 erőszakos bűneset hátterében alkoholos állapotot mutatnak ki. A skót kormány azt tervezi, hogy az első európai régióként minimális árakat szab az alkoholtartalmú italoknak. “Öt fontért (kb. 1700 forint) egy tinédzser elegendő alkoholt vásárolhat ahhoz, hogy megölje magát” – mondta Nicola Sturgeon skót egészségügyi miniszter kedden a BBC-nek.

Saját adatai szerint Skócia évente 3,5 milliárd fontot (1200 milliárd forint) költ az alkoholizmus elleni küzdelemre. Az alkohol-minimálár bevezetése a közelmúltig kisebbségben kormányzó baloldali-liberális Skót Nemzeti Párt egyik fő törekvése már évek óta, de eddigi kezdeményezései elbuktak az ellenzék ellenállásán, most azonban a párt már abszolút többséggel rendelkezik a parlamentben. Az alkohol-minimálárak bevezetésének kedvező hatására állítólag már ékes bizonyítékok vannak Kanadában, ahol sikerült jelentősen csökkenteni a szeszesitalok fogyasztását. A skót kormány legkésőbb a jövő év elején a parlament elé akarja terjeszteni a minimálárakra vonatkozó javaslatát. (MTI)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*