Paulo Coelho

Világszerte az egyik legkedveltebb könyv az Alef. 2006-ban Paulo Coelho saját bevallása szerint lelki válságba került, spirituális fejlődésének útját állta a megszokás, a hétköznapi rutin, és a mesterétől kapott tanácsot követve elindult egy utazásra, hogy feloldja a lelkét megkötő gátakat, és újra „ura lehessen a birodalmának”. Olyan helyre utazott, „ahová a szíve vágyott”.

Öt hét alatt hat országba ígérkezett el, végül pedig elszántan nekivágott, hogy a transzszibériai expresszen megtegye a 9288 km-es utat Moszkvától Vlagyivosztokig, a Csendes-óceán partjáig. Utazásán elkísérte az orosz kiadója, egy tolmács és Hilal, egy furcsa török lány, akit senki nem ismer, de ő mégis makacsul állítja, hogy Coelhóval kell tartania ezen az úton. Utazása előtt mesterével arról beszélgetnek, hogy bár Coelho fölött eljárt az idő, ő mégsem érzi azt, hogy közelebb jutott volna Istenhez és önmagához. J. mester válasza tanulságos és bölcs: nem az idő tanít meg minket ezekre a dolgokra, nekünk kell tennünk azért, hogy elnyerjünk valamilyen tudást, hogy hihessünk, és meg tudjuk tartani ezt a hitet. Végül azt tanácsolja az írónak, hogy talán nem a mostani, hanem egy elmúlt életében keresse azt a konfliktust, amit helyre kell hoznia ahhoz, hogy tovább fejlődhessen spirituális síkon.

Nem azon kell töprengenünk, hogy mit követtünk el a múltban, és mit fogunk tenni a jövőben, hanem, bármilyen nehéz is, a jelen pillanatra kell koncentrálnunk, mert az, amit ebben a pillanatban teszünk, teheti jóvá, ami rosszat elkövettünk a múltban, és az változtathatja meg a jövőt. A mester szavai szerint azért kell utaznia, hogy megtalálhassa azokat az embereket, akik ellen egy másik életben elkövetett valamit, és elérje, hogy ők megbocsássanak neki. Ez a megbocsátó energia lesz az, ami feloldja benne a blokkokat és újra megtalálhatja önmagát – erről szól a könyv, ami megjelenése óta vezeti a sikerlistákat.

Finnországban, Katalóniában és Castellában első, az El Mundo spanyol lap könyvlistájában második, a Casa del Libre spanyol könyvesház listáján pedig első helyen szerepel az eladott könyvek között Coelho legújabb sikerkönyve.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*